Kidobóemberek tartották távol a mentőket
Kitiltották a mentőket a nightklubból: "zavaróan" mentették az ájult nőt
Túlságosan zavarónak ítélték a szórakozóhely biztonsági őrei az egyik vendég mentésével foglalkozó orvosok jelenlétét, ezért kitiltották őket a szórakozóhelyről. Az öltözéküket sem találták alkalomhoz illőnek.
2014.01.03 08:54ma.huKitiltották az egyik sérült nő segítségére érkező mentőket az ausztriai Vöcklabruck egyik éjszakai szórakozóhelyéről, a kidobóemberek ugyanis úgy ítélték meg, hogy túl sokáig voltak bent és zavarták a többi vendéget is, miközben a törött kulcscsontú sérültet a táncparketten próbálták ellátni. A 25 éves vendég tánc közben esett meg, ekkor törte el a csontját, a kiérkező orvoscsapat pedig nem tartotta biztonságosnak a mozgatását, emiatt kezdtek hozzá az ellátásához a szórakozók gyűrűjében.
Fotó: freedigitalphotos.net
A kidobók egy idő után arra utasították a mentőket, hogy hagyják el a helyszínt és a szórakozóhely vezetői is követelték a távozásukat. Az utolsó csepp az volt a pohárban, amikor az ápoló kiment, hogy beszéljen a sürgősségi orvossal, de már nem engedték vissza őket, arra hivatkozva, hogy "nincsenek alkalomhoz illően öltözve".
A hatóságok a klub vezetőinek felelősségét vizsgálják, mert a vád szerint ők rendelték el, hogy a kidobók tiltsák ki az orvosokat bármilyen ürüggyel, amiért "megzavarták a szórakozóhely üzletmenetét" és elutasították, hogy megmozdítsák a sérült nőt - számolt be az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


