Mindig a helynek megfelelően öltözik
Nem volt véletlen: mellbimbót villantott Medveczky Ilona
"Kérték, hogy szexi legyek, hát... igyekeztem" - magyarázta Medveczky Ilona azt a - kívülről nézve kínos - bakit, hogy az átlátszó muszlinruhán át bizony egyértelműen kivillant a mellbimbója.
2013.11.28 06:40ma.huMedveczky Ilonának különleges érzéke van ahhoz, hogy valahányszor megjelenik valahol, azt az eseményt "elvigye", hol a legendás táncának, hol egy igazán feltűnőre sikerült ruhának köszönhetően, de előfordult már olyan parti is, amiről szinte semmi másra nem emlékszünk, csak hogy a díva a táncot a földön fejezte be egy kevésbé jól sikerült lépés után.
Nem volt ez másképp az egyik bulvármagazin karácsonyi partiján sem, amit kedden rendezett meg a "legforróbb sztármagazin", és amelyen a kiadvány főszerkesztője, Illés Csaba azt kérte a táncosnőtől, hogy "szexi legyen". Ő pedig ennek igyekezett maximálisan meg is felelni, csak talán egy hajszálnyit elvetette a sulykot: tulajdonképp már önmagában is elég szexi lett volna a muszlinból készült, csak helyenként egy-egy kis bársonyos-szőrös csíkkal megbolondított, a fenék peremét épphogy elérő viselet, de Medveczky nem érte be ennyivel.
Fotó: Sreenshot
Igen, a fotókon és a videókon egyértelműen jól látható: az egykori hercegnének bizony tényleg a mellbimbója az, ami kis híján átszúrja a vékony fátyolszerű szövetet. "Mindig úgy öltözködöm, ahogy a helységnek megfelelő" - jegyezte meg az egyik internetes tévé riporterének kérdésére, tagadva, hogy véletlenül villant volna ki ez-az.
Nos, lehet szájakat húzni és lehet véleményt mondani a híresség mellbimbójáról, egyet viszont nem lehet: elvitatni azt az ösztönös képességét, hogy már megint elérte, hogy a partin megjelent több tucatnyi celeb helyett vele foglalkozzunk - mi is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


