Nincs őszintébb kritikus, mint a gyerek!
Akasztják a mesterszakácsokat - kíméletlen zsűrivel kell szembenézniük
Nemcsak szakácstudás, de bátorság is bőven kell azoknak a főzőmestereknek, akik vállalták a megmérettetést a Kemencemánia - Akasztják a mesterszakácsot elnevezésű programon.
2013.10.02 10:52ma.hu30 gyerek fogja elbírálni a mesterszakácsok alkotásait, ezért igencsak össze kell szedniük a versenyzőknek nemcsak a tudásukat, de a bátorságukat is a "Kemencemánia - Akasztják a mesterszakácsot" elnevezésű programon. A 3 és 10 év közötti gyerekek ugyanis nem köntörfalaznak, ha a véleményüket kérdezik, ők nem fogják finom és udvarias formába csomagolni az értékelésüket, a séfeknek tehát nem árt felkészülniük a legőszintébb és bizony sokszor erősen kritikus ítéletekre.
A programra szombaton, október 5-én délután 4 órától kerül sor a Sashalmi Piacon, célja pedig nemcsak a szakácsok összecsapása, sokkal inkább az, hogy felhívják a figyelmet arra: az egészséges ételek és a megfelelő táplálás minden gyermeknek jár, függetlenül attól, hogy egészséges-e vagy valamilyen szempontból - fizikailag vagy társadalmilag - hátrányban él a többiekhez képest. Épp ez utóbbi miatt a zsűriben egy 10 tagú különítmény is véleményt fog mondani, akik a Vakok Iskolájából érkeznek majd: ők kizárólag az étel ízére, illatára és állagára tudnak koncentrálni, míg a többiek a tálalást is dicsérhetik - vagy épp leszólhatják.
"A gyerekek jó ételkritikusok, egyáltalán nem mindegy, mi kerül a tányérjukra, akár a menzáról, akár egy több évtizedes szakmai múlttal rendelkező mesterszakácsról van szó" - mondta el Kakuk Szabolcs ötletgazda és szervező. A versenyre még most is neveznek a bátor szakácsok, akiknek névsorát folyamatosan frissítik az esemény Facebook-oldalán. Az eseményhez a KemenceMánia biztosítja a mobil kemencéket, a szakmai támogatást pedig a Magyar Grillszövetség és vezetőjük, a képen épp akasztott szakácsként pózoló Ferenczi István adja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06