Diana hercegnőt keltenék új életre Amerikában
Lady Di feltámasztása fontosabb lenne, mint Jackóé
Csupán a harmadik helyet tudta megszerezni az ikonikus popsztár, Michael Jackson abban a felmérésben, melyben azt firtatták a kérdésfeltevők, hogy kit keltenének újra életre: a győztes Lady Diana lett.
2013.09.04 15:16MTI
Fotó: MTI Archív
Az Egyesült Államok lakossága, ha feltámaszthatna valakit halottaiból, leginkább brit Lady Dianát választaná, Michael Jackson csak a harmadik lenne holtversenyben Whitney Houstonnal. Mindez annak felmérésnek az eredményeként derült ki, amelyet az elmúlásról készítettek ezer válaszadó révén.
Lady Diana - a brit trónörökös, Károly herceg néhai felesége, aki 1997 augusztusában halt meg autóbalesetben - a szavazatok 35 százalékát kapta. A második helyre 14 százalékkal Steve Jobs, az Apple Inc számítástechnikai cég társalapítója került. Jackson és Houston egyaránt 11 százaléknyi szavazatot kapott.
A Vanity Fair című amerikai magazin felmérése alapján a többség - 55 százalék - az életét áldozná gyermekéért, 12 százalék a párjáért, 10 százalék a szüleiért, vagy vallásáért. A hazáért mindössze 5 százalék lenne hajlandó életét adni.
A kutakodásból megmutatkozott: a férfiak 70 százaléka szeretné, hogy párja túlélje őt, azaz inkább ő haljon meg előbb, míg a nők esetében csak 46 százalékos a hányad.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


