Végig imádkozott a kötéltáncos
Siker a Grand Canyon fölött: csak egy kötél tartotta az artistát
Korábban azt mondta: csak a villámlás állíthatja meg, de mivel csak néhány felhő borult a Grand Canyonra vasárnap délután, Nik Wallenda kötéltáncos átsétált a 457 méteres mélység fölött - biztosítókötél nélkül! VIDEÓ!
2013.06.24 07:29MTIEgy évvel azután, hogy egy öt centiméter széles kábelen átegyensúlyozott a Niagara-vízesés felett, a Grand Canyont is átszelte helyi idő szerint vasárnap Nik Wallenda. Az amerikai kötéltáncos 22 perc 54 másodperc alatt tette meg a 450 méteres távolságot a 457 méteres magasságban az alatta kanyargó Little Colorado folyó felett. Előtte egyetlen kötéltáncos sem kelt még át a Grand Canyon felett.
Wallenda a niagarai átkeléssel ellentétben a Grand Canyon feletti nyaktörő teljesítményt biztosítókötél nélkül vitte véghez. A tavaly a mutatványt élőben közvetítő ABC televízió ragaszkodott a biztosítókötélhez, idén a Discovery Channel nem tett ilyen kikötést.
A tavalyi közvetítéssel ellentétben, amikor a produkció alatt zenét sugároztak, a mostani adásban végig lehetett hallani, ahogy az artista sodronykötélen haladva fohászkodik és a segítőivel kommunikál. "Köszönöm neked ezt a gyönyörű látványt, köszönöm, Jézus!" - mondta a kábelre lépve. Wallenda, aki az átkelés kezdetekor arra panaszkodott, hogy a kábel csúszós, mert belepte a por, egyensúlyozás közben arra kérte az égieket, hogy csillapítsák a kanyon felett fújó szeleket, és segítsenek megőrizni a higgadtságát.
Az artista pihenésképpen - és hogy korrigálja egyensúlyát - többször leguggolt, az átérés előtt fél térdre ereszkedett.

A 34 éves, többszörös Guinness-rekorder Nik egy akrobatacsalád, a "repülő Wallendák" sarja, a hetedik nemzedék képviselője. Artista kötéltáncos a felesége és a három gyereke is. Az akrobata dédapja, Karl Wallenda egyébként 73 évesen szörnyethalt, amikor 1978-ban Puerto Ricóban 10 emeletnyi magasságból lezuhant a toronyházak között kifeszített kötélről.
Nik Wallenda 2011-ben a tragédia helyszínén az anyjával együtt megismételte a mutatványt. A Niagara feletti átkelését a nagyapja emlékének ajánlotta.
Wallendának a Niagara feletti mutatványa is egyedülálló volt: 1896-ben egy Nagy Blondin művésznéven ismert artista átkelt ugyan a Niagara szurdoka, de nem közvetlenül az Amerikai- és a Patkó-zuhatag pereme felett, mint az amerikai artista. Az ilyen kísérleteket azóta betiltották.
"Élete álmának" beteljesítése, vagyis a Grand Canyon feletti átegyensúlyozás után Nik Wallendar arra készül, hogy két New York-i felhőkarcoló között keljen át.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06