Barátja segített kiszabadítani
Az apa talált rá eltűnt tini lánya szexhirdetésére
Magánnyomozásba kezdett az az apa, akinek 15 éves lánya néhány hete tűnt el, nem sokkal később rátalált gyermeke szexhirdetésére...
2013.06.15 17:27ma.hu
Több mint egy hete jelentette a Tacomában a rendőrségen egy apa, hogy eltűnt a 15 éves lánya. Noha a rendőrség nyomozásba kezdett, a szülő és barátja önállósították magukat. Nem sokkal később rátaláltak egy hirdetésre a Backpage.com portálon, amin a kislány kínálta magát férfiak számára.
Mivel az apa barátja még nem találkozott a lánnyal, így felhívta a megadott számot, és megbeszélt egy "randit". Ezt követően a Fife hotelhez ment az éjszaka folyamán, hogy meggyőződjön arról, a lány tényleg ott van, majd azzal az ürüggyel, hogy nincs nála elég készpénz, és keres egy ATM-et, elhagyta a szobát és hívta a rendőröket.
A rajtaütésben nem csak a kislányt, hanem egy másik 15 éves társát is megtalálták, valamint két férfit is letartóztattak. A hotelszoba egyértelműen prostitúció helyszíneként szolgált. Noha a két férfi tagadta, hogy bármi köze lenne az ügyhöz, mindkettejük rács mögé került, de eljárást kellett indítaniuk a kislányok ellen is, tiltott kéjelgés miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


