Nem lehet kimosni a nyomát
Tiltólistán a görögdinnye: egyetemen tilos enni!
Betiltották a görögdinnye fogyasztását egy észak-kínai egyetemen is, miután a takarítók panaszkodni kezdtek, hogy lehetetlen a gyümölcs nyomát eltüntetni a kollégium számos pontjáról.
2013.06.10 13:36ma.huBetiltották az észak-kínai Shenjang város egyetemének kollégiumában a görögdinnyét, miután a takarítószemélyzet panaszt emelt, hogy a nyári szünet alatt képtelenség az épületet rendesen kitakarítani: a diákok által szétdobált dinnyehéj olyan foltot hagy, amit lehetetlen bármilyen tisztítószerrel eltávolítani. Az iskola vezetése ezért úgy döntött, hogy mivel a vegyszerekkel sem tudják felvenni a harcot a dinnye ellen, egyetlen megoldás marad: magát az okot kell megszüntetni.
A diákok között már ki is hirdették, hogy aki dinnyét visz a kollégiumba, azt azonnal felfüggesztik. "Ez a gyümölcs rendkívüli módon szennyez, a diákok pedig egyébként sem arról híresek, hogy szeretik a tisztaságot. A takarítóink alig tudnak megbirkózni az általuk okozott kosszal" - magyarázta az egyik oktatási tisztviselő. Szerencsére hozzátette, hogy a dinnyét nem száműzték teljesen a diákok étrendjéből, a büfében továbbra is bárki megveheti és megeheti, csak a kollégiumi szobákra és az egyetem egyéb területeire vonatkozik a tiltás - számolt be az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06