Közízlés elleni bűncselekmény a letolt nadrág
Büntetés jár a lógós gatyáért
Megelégelték az egyik amerikai állam elöljárói, hogy a fiatalok közt nem látszik csillapodni a lógó nadrág divatja, ezért úgy döntöttek, pénzbüntetéssel sújtják a túlságosan "lezser" fiatalokat.
2013.04.16 12:04ma.huMostantól ha valakit nyilvánosan túlzottan lógós nadrágban kapnak rajta, kemény büntetések elé nézhet, miután a városi tanács elfogadta az erről szóló felvetést a Louisiana állambeli Terrebonne Parish városban. A városatyák szerint ugyanis ez ízlésbeli választás kérdése, és ha valaki ennyire sérti a közízlést, azt büntetni kell. Ha valakit először csípnek el lecsúszott nadrágban, annak 50 dollár büntetést kell fizetnie (11 ezer forint), másodjára az összeg duplájára emelkedik, harmadjára pedig ugyancsak 100 dollár a bírság, de megfejelve 16 óra közmunkával - számolt be a Metro című brit lap.
Az egyik helyi szervezet vezetője szintén támogatta a javaslatot, mondván, a letolt nadrágnak semmiféle pozitív jelentéstartalma és üzenete nincs. "Ez a kérdés nem a feketékről és nem a fehérekről szól, ez már társadalmi kérdés" - magyarázza Jerome Boykin. A lazára vett öltözési stílus eleinte főként a feketék között hódított, a rapperek hozták divatba széles körben, ugyanakkor Boykin rámutatott, hogy eredetileg egészen mások és egészen más célból kezdték így viselni a nadrágjukat. "A börtönben ülő fiatal férfiak azzal jelezték a többi rabnak, hogy hajlandók a szexre, hogy a dereka alá tolta a nadrágját" - emelte ki az aktivista.
Az új szabályozás ugyanakkor nem mindenki tetszését nyerte el, volt, aki szerint ezzel könnyen elindulhatnak a lejtőn, ahogyan a kormány a társadalmi különbségek felett szeretné átvenni az ellenőrzést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


