A meccs csúszott, a közönség jól szórakozott
Bambi és Rudolf zavarta meg a lóversenyt: szarvasok rontottak a pályára
El kellett halasztani a minap egy lóversenyt egy angliai pályán, mivel váratlanul három szarvas jelent meg. A kommentátorok nem estek ki a szerepükből: közvetítették azt a "versenyt" is.
2012.12.03 17:29ma.huElőbb csak úgy tűnt, késve kezdődik, de aztán el kellett halasztani az egyik versenyszámot az angliai Meadows lóversenyen, miután három szarvas szabadult be a pályára és a pályabírók nem tudták kizavarni őket onnan. A két kommentátor, Roger Huston és Jeff Zidek azonban nem jött zavarba, a sportág rajongóinak nagy derültségére a szarvasok "futamát" ugyanúgy közvetítették, mintha lovak szaladtak volna, sőt, közülük kettőnek még becenevet is adtak, az egyiket Bambinak, a másikat pedig Rudolfnak nevezték el.
A három állat a szemtanúk elmondása szerint a pálya egyik feléről a másikra futott, de valahányszor már úgy tűnt, hogy kiszaladnak onnan, mindig megfordultak és az ellenkező irányba folytatták a száguldást. "És most Bambi került az élre, Rudolf pedig egy lépéssel a nyomában..." - ordította Huston a mikrofonba, míg végül a szarvasok megunták és végleg elhagyták a pályát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


