Több mint ötezren ringatóztak a Margitszigeten
Képek - Rekordot lassúztak a magyarok
Megdőlt a lassúzás világrekordja: szombaton pontosan 5188-an ringatóztak összebújva a romantikus zenére, ezzel több mint száz fővel szárnyallták túl az eddigi eredményt.
Gyengéden lassúzott többezer ember 
Óriási rekorddöntésre szánta el magát az egyik ismert csokoládémárka hazai képviselője: a "lila" finomságok forgalmazója a szeretet erejét akarta megmutatni egy romantikus rendezvény keretén belül. A cél a lassúzás Guinness-rekordjának megdöntése volt, amit korábban Franciaország tartott 5030 fővel, az esemény a "Merj gyengéd lenni" mottó jegyében zajlott.
A fő attrakció előtt számos fellépő színesítette a szombat délutánt, köztük Majka, Tolvai Reni és Puskás Peti, majd a rekorddöntés alatt Zséda és Király Viktor előadásában csendült fel Adele Someone like you című száma - ez utóbbit egyébként a résztvevők az esemény facebook-oldalán szavazták meg.
A hivatalosan regisztrált lassúzók létszáma 5188 fő volt, ami már így is elegendőnek bizonyult a rekorddöntéshez, de számtalan olyan fiú és lány bújt össze a romantikus dallamokra, akik nem iratkoztak fel a listára. Nem volt kötelező párosan érkezni, így sokan a szólóban érkező résztvevők közt akadtak alkalmi táncpartnerre, még az sem számított sokszor, hogy ellenkező nemű legyen az illető: kicsik és nagyok, idősek és fiatalok, szerelmesek és szinglik bizonyították tömegesen a Margitszigeti Atlétikai Centrumban, hogy még mindig a lassúzás a leggyengédebb tánc.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


