Átverte a bírákat, de nem zárják ki
Férfi versenyző nyeri meg a női modellversenyt?
Több száz női szépséget utasított maga mögé egy angliai modellversenyen egy thaiföldi születésű fiatalember, aki csak a 12-es döntőbe jutása után fedte fel valódi nemét. A bírák mégsem zárták ki.
2012.05.22 07:29ma.huEgy bangkoki ifjú, eredeti nevén Angkookrat Warangnam, de a jelentkezési lapon Toon nevet feltüntetve (ami Thaiföldön női név) indult el az angliai Brighton Next Model versenyen. A fiatalember lényegében akadálytalanul jutott át az előválogatókon, szép sorjában kigolyózva a több száz indulót, majd bejutott a legjobb 200 közé is és onnan sima útja volt a végső döntőig, ahol már csak 12 nő küzd a legszebb modell címért.
A mélybarna szemű, hosszú, sötét hajú és karcsú alakú Angkookrat csak ekkor fedte fel valódi kilétét, amire a verseny egyik szervezője annyit mondott: a selejtezők során egyetlen pillanatig sem merült fel egyikük fejében sem, hogy a 26 éves bangkoki csillag igazából férfi. "A zsűri több tagja a barátainak és a családjának is mutatott képeket a versenyzőkről, de senki sem kételkedett" - tette hozzá Woolgar Scott.

"Amikor ott ültünk, hogy eldöntsük, ki jut a legjobb 12-be, mindenkinek a listáján szerepelt az ő neve. Meg voltunk győződve róla, hogy ő a lányok közül az egyik legszebb" - folytatta a bíró, aki azt is elmondta, hogy a verseny kizárólag a szépséget és a kisugárzást tartja szem előtt, és ennek Toon nincs híján. "Ennek tükrében teljesen mindegy, hogy Toon férfiként vagy nőként született" - fogalmazott Scott.
Ha Toon bejut a TOP6 mezőnyébe, akkor megnyílik előtte a lehetőség, hogy Dubaiba utazzon, ahol profi fotózásokon vehet részt. Közben maga a versenyző bevallotta, hogy szeretne igazából nővé válni, és bár útlevelében még mindig férfiként ismerik el, elhatározása szilárdnak tűnik. A versenyre is úgy tekint, mint egyfajta önigazolásra, és bízik benne, hogy akár meg is nyerheti azt, annak ellenére, hogy elismeri: a válogatók során számos gyönyörű lányt látott, így kemény lesz a végső összecsapás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06