Börtönben született, innen a név
Azt hitték, szórakozik - pedig tényleg Rendőrségnek hívják!
Börtöntöltelék anyja valami egészen perverz megfontolásból keresztelte annak idején lányát Rendőrségnek, az asszony azóta lépten-nyomon bonyoldalmakba ütközik. Most majdnem letartóztatták.
2012.04.05 11:29ma.hu / MTIA határon dolgozó rendőrök több órán keresztül nem voltak hajlandók beengedni Romániába azt a nőt, akinek Rendőrség, azaz Politia név szerepelt az útlevelében: azt hitték, csak hamisítvány lehet. Pedig az 57 éves nőt tényleg Politia Barcinának hívják, anyja a börtönben szülte őt meg és ekkor támadt az a "remek" ötlete, hogy foglyul ejtőiről nevezi el a csecsemőt.
"Egész életemben magyarázkodhatok minden hivatalos helyen, és már nagyon unom!" - fakadt ki a nő, akinek öt órájába telt ezúttal is kimagyaráznia magát és átjutni a határon. Életre szóló csapásnak nevezi az anyja által minden bizonnyal viccesnek hitt ötletet, amelynek következtében "a szavazás rémálom", de még rendőrt sem tud telefonon hívni, mert a segélyhívó központban rendszerint telefonbetyárnak vélik.
Joggal merül fel, hogy vajon ha ennyi gonddal jár a neve, miért nem változtatja meg. A nő szerint azonban az még több bonyodalommal járna, így marad az állandó magyarázkodás és a néha vicces, de máskor a mostanihoz hasonló bosszantó helyzetek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


