Félholtan találtak rá az ünneplő férfire
Sikerült az elvonó: örömében ájultra itta magát
Kis híján belehalt az ünneplésbe az a férfi, aki annyira boldog volt, hogy sikeresen végigcsinálta az alkoholelvonót, hogy már a hazafelé tartó vonaton felhajtott egy kupicával.
2012.04.04 15:29ma.hu / MTIÁjultan talált az egyik utasra egy német kalauz, a körülötte terjengő szag alapján nem volt nehéz megállapítani, hogy ennél részegebb már nem is lehetne. Ámde az egyébként nem ritka esetnek külön pikantériát ad, hogy a biztosítási ügynökként dolgozó 31 éves férfi épp egy sikeresen befejezett elvonókúráról tartott hazafelé, amikor a "baleset" történt.
Philipp Hofmann-nak már jó ideje gondjai voltak az alkohollal, ezért is döntött úgy, hogy bevonul egy klinikára függőségét kikezeltetni. A kúra nagyszerűen sikerült, így Hofmann jó ötletnek tartotta, hogy egy kupicával lehajt a nagy örömre. Csakhogy az egyet követte a második, aztán a harmadik, mígnem az ital rabságából frissen szabadult férfi elveszítette az eszméletét.
Mivel a kalauz minden erőfeszítése ellenére sem sikerült a férfit felébreszteni, kénytelenek voltak mentőt hívni. A kórház orvosai szerint hajszál híja volt, hogy nem halt bele a friss visszaesésbe - számolt be az Austrian Times című osztrák lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


