Lemondások és felesleges áldozatok is voltak
Első héten tarolt a Megasztár, most újabb 9-en jutottak tovább
Február második hetén rajtolt el a Megasztár hatodik évada, az első továbbjutók után pedig máris itt egy következő csokorravaló az énekesjelöltekből. A TV2-nek ezúttal úgy tűnik, bevált a számítása.
2012.02.20 13:29ma.hu / TV2Bejöttek a TV2 számításai azzal, hogy elhalasztották az eredetileg őszre tervezett Megasztár indulását februárra, ráadásul a korábbi szériában bevezetett változás, nevezetesen hogy szombatról péntekre került át a műsor, ugyancsak az énekes tehetségkutató javára szolgált.
A felmérések szerint már az első héten kétszer annyian kísérték figyelemmel az előválogatót, mint az azonos időben futó konkurens csatorna valóságshow-ját, igaz, a műsor utáni napokban a megújult zsűritagok közül volt olyan, aki nemcsak dicséretet kapott, hanem bizony kijutott neki a kritikákból is.
Ez azonban magát a műsort nem befolyásolta, a második héten is a megújult formában jelentkezett az összefoglaló, amelyben az ilyenkor szokásos módon még nemcsak a tehetséges versenyzőket láthatják a nézők, de abból is bőven kapnak ízelítőt, hogy milyen volt a mezőny másik vége. Volt, aki lemondta azt a külföldi utat a verseny kedvéért, amelyen találkozhatott végre két és fél éve nem látott édesapjával, Mester Tamás és zsűritársai azonban megjegyezték: kár volt.
Másnak azonban megtérült az áldozata, Szakos Andrea a mobiltelefonjáért kapott pénzből tudott Budapestre jutni, de érdemes volt: benn van a legjobb 24-ben. Régi ismerősökkel is találkozhattunk a második adásban: felbukkant a korábban már élő adásokig eljutott Csonka Andreas, aki megosztotta a zsűrit és csak a régi teljesítménye lendítette át az első akadályon, jót tett viszont a színpadi rutin az Operettszínház tagjának, Kökény Pálnak.
A TOP24-es mezőny néhány nap múlva válik teljessé, a csapat ezután egy felkészítő táborba megy, ahonnan már csak a legjobb 12 versenyző állhat színpadra élő adásban, hogy a zsűritagok mellett már a nézők is beleszólhassanak sorsuk alakulásába.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06