Eszter kaparintotta meg a lila kendőt
Rémisztő jelenetek: vér folyt és felgyulladt VV Attila ujja
Drámai jelenetek tömkelegének lehettek tanúi szerda este a ValóVilág nézői: nemcsak lelkileg volt veszélyes a lakókra nézve az eheti arénaküzdelem, fizikailag is sikerült pár harci sérülést beszerezni.
Az 5. Aréna-küzdelem pillanatai 
A ValóVilág Arénájában hétről hétre egyre kiélezettebb a küzdelem, de most a balta is az volt és VV Attila nem gondoskodott kellőképp a védettségről, így a csata hevében sikerült több harci sérülést is összeszednie. VV Eszter viszont a lila kendőt kaparintotta meg, ami a következő két hétre ha fizikai sértetlenséget nem is jelent, de a kieséstől mindenképp megóvhatja őt.
Pedig érdekes módon úgy tűnik, hogy a már rutinos párbajozónak számító jogászlánynak ezúttal nem is volt annyira nagy szüksége a védettségre: nemcsak azért, mert a vele szemben korábban fennálló indulatok kezdtek végre lecsillapodni és egyre többen fogadják el őt olyannak, amilyen, hanem azért is, mert a 75, majd 79 százalék arányú győzelme után egy darabig most senki nem fogja megkockáztatni, hogy újra kiküldjön valakit Eszterrel megmérkőzni.
Annál jobban harcoltak a többiek, szokás szerint volt, aki önmagáért, volt, aki valaki más ellen, de a taktikázás ezúttal sem maradt az Aréna falain kívül. A játékosok többsége Verát szeretné a villán kívül tudni, ezért némelyikük a megmérettetés előtt arról álmodozott, hogy sikerül elorozni előle a lila kendőt, mások meg arra játszottak, hogy ahhoz kerüljön a kendő, akinek Verával szemben nem sok esélye lenne visszajönni egy esetleges kihívás után.
Nagy örömükre már az első fordulóban eltűnt a "kihívás", miután nemcsak Vera, de Csaba is azonnal kiesett, rajtuk kívül még Gergőt ültették kispadra. A második körben már nem a véletlen szerencse, hanem az ügyesség számított, ám ennél a résznél Attila elvérzett - majdnem szó szerint, mivel a tűzgyújtáshoz szükséges faaprítás közepette a baltával sikerült egy tekintélyes vágást ejtenie az ujján.
"Megijedtem, hogy nagyobb lesz a baj, de láttam, hogy nem esett le az ujjam vége, úgyhogy ment minden tovább" - magyarázta utólag. Percekkel később aztán Veronika kapott frászt, amikor az Összeférhetetlen ujjára sebtében rátekert zsebkendő lángra kapott, de szerencsére csak a papír perzselődött meg, Attila ujja nem égett le teljesen.
Ilyen előzmények után már-már elsikkadt, hogy végül ki szerzi meg a végső győzelmet és ezzel együtt a védettséget, de a tűzgyújtásban győztes csapat tagjai mégis tovább küzdöttek és ezúttal Eszternek sikerült fúvócsővel olyan tökéletesen eltalálnia egy papírmajmot, hogy a többieknek már esélyük sem volt ellene.
A hétvégi kiválasztást tehát ő már nyugodtan várhatja és attól sem kell félnie, hogy a jelöléseket begyűjtő személy kiviszi magával párbajozni. Azt viszont már majdnem biztosra vehetjük, hogy a játékosok Verát fogják kiküldeni, de hogy ki lesz az ellenfele, még rejtély.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


