Csak akkor támadnak, ha a tárgyalás sikertelen
Nyugi: a piranhák inkább ugatnak, mint harapnak
Belga tudósok szerint a hírhedt húsevő halak, a piranhák nem azonnal lendülnek támadásba, előbb megpróbálják "tárgyalás" útján rendezni az ellentéteket. Eközben az emberi fül által is hallható ugató hangot adnak ki.
2011.10.19 07:29MTIA piranha többször "ugat", mint harap - erre jutottak belga tudósok, akik a halbeszédet, avagy halhangoskodást tanulmányoznak. Eric Parmentier, a Liege-i Egyetem kutatásvezetője víz alatti mikrofonnal - más néven hidrofonnal - számos halfajta kommunikációját tanulmányozta, és úgy találta, hogy a vérszomjukról hírhedt, harapós kedvű piranhák sokszor inkább hanggal küzdenek meg egymással, nem pedig foggal.
Parmentier azt már korábban is tudta, hogy a vöröshasú piranhák hangokat hallatnak, de azt nem, hogy miért. Sok halfajta párszerzéshez vet be hangot, a piranhák azonban inkább vetélytársaik megfélemlítéséhez - állapította meg a belga kutató, miután a hangfelvétellel egyidejűleg filmet is készített egy piranháktól hemzsegő akváriumról.
Fotó: Stormchaser
Kiderült, hogy a piranha "nyelv" alapvetően három - emberi fül számára is - megkülönböztethető hangból áll. Az első ugatásszerű, ezt akkor hallatják a halak, amikor farkasszemet néznek egymással, de nem küzdenek, legalábbis még nem. A másik hang dobütésekhez hasonlít, ezt egymás üldözésekor "hangoztatják", a harmadik hang pedig lágyabb, holott éppen egymás marcangolásakor adják ki magukból.
A harcok általában élelemért folynak köztük. Idejük java részét mindazonáltal békés úszkálással töltik a piranhák - és hallgatással. A belga kutatóknak órákat kellett várniuk egy-egy "megszólalásra".
Parmentier szerint még ezek a vérszomjas halak is előbb megpróbálják "tárgyalás" révén rendezni konfliktusaikat - még ha az a tárgyalás elrettentő célzatú is -, mert kevesebb energiaveszteséggel jár, mint a fizikai összecsapás. A halbeszéd hangképzésének kulcsszerve az úszóhólyag, ezt rezegtetik másodpercenként akár 150-szer is megfeszítve és elernyesztve - adta hírül a BBC brit sajtóorgánum.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


