Három évvel a halála után méltó emléket állítanak
Három év után megkapja Antal Imre a sírját
Július 31-én lenne 76 éves Antal Imre zongoraművész, televíziós műsorvezető, a Magyar Televízió Örökös Tagja. Az MTVA az évfordulóhoz közeledve méltó síremléket állított a 2008-ban elhunyt tévés hantjára.
2011.07.28 16:29MTVAHárom éve, 2008. április 15-én hunyt el Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, színész, riporter, konferanszié, a Magyar Televízió örökös tagja. Régi adósságot törlesztve a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap nemrég méltó síremléket állíttatott Antal Imre sírjára a Farkasréti temetőben.
A zongorát mintázó gránitkő síremlék a zeneművészre utal, a kőlapon a véset az örökre letett mikrofonról pedig a legendás televíziósra.
Antal Imre (1935-2008) előbb zeneművészként vált ismertté. Zenei pályafutása azonban a 70-es évek elején egy betegség következtében kettétört. Élete ettől kezdve a televízió volt, ahol szórakoztató műsorok, televíziós vetélkedők műsorvezetője, bohózatok, szilveszteri műsorok elmaradhatatlan szereplője lett. 1965-ben a Könnyű-e együtt élni veled című műsorban állt először kamera elé, majd rábízták a Köszöntő, és a Halló fiúk! Halló lányok! című ifjúsági program vezetését. Művészi sokoldalúságát színházi produkciókban, játékfilmekben vállalt szerepei bizonyították. A Bors című sorozatban Dániel Ede "tanár urat" alakította, s jellemszínészként kiváló alakítást nyújtott a Szevasz, Vera!, a Szemüvegesek vagy a Circus Maximus című mozifilmekben. Legnépszerűbb műsora az évtizedekig futó Szeszélyes évszakok volt.
„Tulajdonképpen nem is lepődnék meg, ha a büfében meghallanám a hangját, ahogyan viccet mesél, annyira hozzánk tartozik. Itt van velünk, bennünk. Pedig már nagyon régen kért tőlem tüzet az Aulában. Azt az Aulát otthagytuk a Szabadság téren, Őt meg Farkasréten. Már három éve, hogy eltemettük - tulajdonképpen „szűk családi körben”, ahhoz képest, hogy ő volt egy ország Imruskája” – mondja Nagy György szerkesztő-műsorvezető, a síremlék-állítás kezdeményezője.
Bár számos tényező akadályozta eddig, hogy Antal Imre emlékéhez méltó sírkövet készíttessen az egykori kolléga hantjára a Magyar Televízió, az adósságot mára törlesztette a köztévé.
A nemrég elkészült síremléket Antal Imre születésének évfordulójához közeledve, 2011. július 29-én, péntek délután két órakor avatja fel a televíziós egykori kollégái, mai tisztelői körében Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója a Farkasréti temetőben.
Másnap, július 30-án, 17.30-kor az m1 a Hogy volt… című sorozat róla szóló adásával eleveníti fel Antal Imre emlékét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


