Lakatos Yvette: Énekelni könnyebb, mint számolni?
Megbukott a Megasztár csillaga
Megbukott Lakatos Yvette, szerencsére nem szakmai értelemben, de az év végi bizonyítványában bizony ott csúfoskodik egy nagyon egyenes jegy. A nyár ezért matektanulással telik.
2011.06.28 13:29ma.hu
Fotó: TV2 / Megasztár
Nem úgy sikerült ez az év Lakatos Yvette számára, ahogy eltervezte, azt meg csak ő tudhatja, hogy ez jót vagy inkább rosszat jelent. Miközben karrierje a Megasztár óta felfele ível és rendszeresen meghívásokat kap különféle fellépésekre, a 17 éves lány a középiskolával már nehezebben boldogul, és ez sajnos a bizonyítványán is csúnya nyomot hagyott.
Az ifjú énekesnő csak most kezdte a gimnáziumot, de az énekes tehetségkutató közbeszólt, az első fél évben lényegében nem is járt iskolába. Ehhez képest kifejezetten sikernek értékeli, hogy mindössze egy tantárgyból kell nyár végén pótvizsgát tennie, saját bevallása szerint ugyanis a sok kihagyás miatt rosszabbra számított.
"Azt sem tudtam, miről van szó, ráadásul félévi vizsgát is kellett tennem" - mesélte az Új Ásznak Yvette.
De nincs elkeseredve, hisz a tanulásban segítsége is akad: a szintén Megasztárban feltűnt Tóth Ádám, akivel nyolc hónapja nagy szerelemben élnek. A boldogságban úszó lány bevallotta: kapcsolatuk egyáltalán nem megy a tanulás rovására, Ádámmal rendszeresen gyakorolják a matekot is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


