Világvége
Románia leállította atomerőműve egyik reaktorát a Duna alacsony vízállása miatt
Románia egyetlen atomerőművéenk első, 700 megawatt teljesítményű blokkját 1996-ban helyezték üzembe.
2026.07.28 11:39MTILekapcsolták Románia országos energiarendszeréről és leállították kedden a cernavodai atomerőmű egyes számú reaktorát a rendkívüli szárazság és a Duna alacsony vízállása miatt - közölte az üzemeltető állami Nuclearelectrica (SNN) vállalat.
Az intézkedés oka, hogy az erőmű hűtőrendszeréhez a Duna vizét használják, a folyam vízhozama pedig az utóbbi három évtizedben példátlanul alacsony szintre csökkent. A legkisebb értéket, másodpercenként 1750 köbmétert, július 16-án mérték.
A SNN állandó kapcsolatban van a vízügyi hatóságokkal és a vízhozam alakulása függvényében nem zárja ki a második reaktor leállításának lehetőségét sem. A jelenlegi becslések szerint az egyes számú blokkot legkorábban augusztus 4-én indítják újra.
Románia egyetlen atomerőművéenk első, 700 megawatt teljesítményű blokkját 1996-ban helyezték üzembe. A Fekete-tengerhez közeli, Duna-parti Cernavoda mellett lévő atomerőmű két reaktora kanadai Candu technológiával épült, együttesen Románia villamosenergia-termelésének mintegy 20 százalékát állítják elő.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


