Török-szíriai földrengés
Szeizmológus: erős utórengések követhetik a mostani földmozgást
Akár két-három évig is tarthatnak és meghaladhatják a 6-os erősséget is.
2023.02.07 08:18MTIAkár két-három évig is tarthatnak az utórengések a hétfői, Törökországot és Szíriát sújtó földmozgás után, és nem zárható ki, hogy ezek meghaladják a 6-os erősséget - mondta Tóth László szeizmológus kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
A szakértő kifejtette: akkor nevezhető a földmozgás utórengésnek, ha ugyanannak a tektonikai lemeznek a mozgásához kapcsolható.
Törökország alatt három tektonikai lemez, az afrikai, az arábiai és az anatóliai találkozik, s ezek évente néhány centiméteres sebességgel közelednek egymás felé - ismertette.
A hétfői földrengés epicentruma körülbelül 15-20 kilométeres mélységben volt; a földkéregben egy 180 kilométer hosszú és 25 kilométer mély törés keletkezett.
Tóth László hangsúlyozta, hogy a tektonikai lemezek mozgása egy természetes folyamat, amely több tízmillió éve zajlik, és a következő egymillió évben is zajlani fog.
Kérdésre elmondta azt is, hogy a szakemberek nagy pontossággal tudják meghatározni, hol várható földrengés, de azt már nem lehet előre jelezni, hogy pontosan mikor lesz.
Hozzátette: megfelelő technológiával jelentősen lehet csökkenteni a földrengés okozta épületkárokat, igaz, a földrengésbiztos építkezés sokkal drágább, mint a hagyományos.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06