Tűzhányó
A szakértők szerint kimerülőben lehet a vulkán La Palma szigetén
Az elmúlt napokban elállt a lávafolyam, csökkent a szeizmikus tevékenység, valamint megszűnt a morajlás is.
2021.12.16 18:59MTIA Cumbre Vieja vulkán kimerülését valószínűsíti, hogy az elmúlt napokban elállt a lávafolyam, csökkent a szeizmikus tevékenység, valamint megszűnt a morajlás is a Kanári-szigetekhez tartozó La Palma szigetén - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján María José Blanco, a spanyol geográfiai intézet (IGN) igazgatója.
A szakember óvatosságra figyelmeztetve hangsúlyozta: még nem jelenthető ki, hogy a vulkánkitörés befejeződött, ezt csak azután lehet kimondani, ha a helyzet tíz napon keresztül változatlanul kedvező marad.
A vulkánkitörés szeptember 19-én kezdődött, elővigyázatosságból hétezer embert telepítettek ki a tűzhányó közeléből. A természeti katasztrófának eddig egyetlen halálos áldozata van: egy 70 éves férfi vesztette életét november közepén, amikor a háza tetőszerkezete ráomlott, miközben a hamut akarta róla letakarítani.
Az Európai Unió Kopernikusz nevű földmegfigyelő programjának műholdas mérései szerint az elmúlt hónapokban 2988 épületet pusztított el teljesen vagy részlegesen a forró kőzetolvadék, amely 1237 hektárnyi földterületet borított be.
A tengerbe ömlő lávafolyamok két, úgynevezett lávadeltát is létrehoztak, összesen 48 hektárral növelve La Palma sziget méretét.
Pedro Sánchez spanyol kormányfő csütörtökön Twitter-oldalán jelentette be, hogy bővítik a korábban elfogadott, 224 millió eurós (80,6 milliárd forint) kárenyhítési csomagot.
A madridi kabinet pénteki ülésén várhatóan elfogadja azt a javaslatot, amellyel 30 ezerről 60 ezer euróra növeli az azonnal lehívható lakáscélú támogatási keretet, valamint 12 millió euróval 30 millió euróra emeli az agrárszektor támogatását. Emellett a sziget gazdaságának és turizmusának fellendítése érdekében a kis-és középvállalkozások megsegítésére 17,5 millió eurós keretet biztosít.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06