Környezetvédelem
Törökország megkezdte a Márvány-tengert ellepő nyálka eltakarítását
A műveletben csak a terepen mintegy ezer ember vesz részt.
2021.06.08 18:26MTITörökország kedden megkezdte a Márvány-tengeren a partvonalat és a kikötőket ellepő, minden korábbinál kiterjedtebb nyálkafoltok eltakarítását, amelyek az utóbbi napokban a vízi élővilágot és a halászatot veszélyeztetve sürgős megoldásra kényszerítették a hatóságokat.
Murat Kurum török környezeti és városfejlesztési miniszter a tengertisztítási program nyitórendezvényén Isztambulban bejelentette, hogy 2021 végéig védett területté nyilvánítják a Márvány-tengert. A politikus egyúttal közölte, hogy a mostani takarítás mind a hét part menti tartomány, tehát Isztambul, Rodostó, Canakkale, Balikesir, Bursa, Yalova és Kocaeli vizeit érinti.
Kurum beszámolt arról is, hogy a ragadós leplet 25 hajó gyűjti be a tenger felszínéről. Munkájukat 18 támogatóhajó segíti, a partról pedig kamionokkal semlegesítő üzemekbe szállítják a zselészerű anyagot - tette hozzá. Aláhúzta: a műveletben csak a terepen mintegy ezer ember vesz részt.
A nyálka természetes úton jön létre, tengeri élőlények által termelt szerves anyag, azonban akadályozza az oxigén lejutását a vízbe.
Szakértők szerint a június elején kialakult helyzetért a Márvány-tenger növekvő szennyezettsége és az éghajlatváltozás a felelős. Úgy látják, hogy a környező városok, köztük a 16 millió lakosú Isztambul szennyvizét nem tisztítják megfelelően, ráadásul a víz átlaghőmérséklete is 2,5 Celsius-fokkal magasabb, mint a korábbi években.
A szakemberek a szennyvíztisztító üzemek hatásfokának növelésében látják a tartós megoldást, miközben török sajtóhírek szerint a nyálka már a szomszédos Fekete-tengeren és az Égei-tenger északi részén is megjelent.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06