Horvátország
Újabb kisebb földrengés rázta meg Zágrábot reggel
Zágrábban a márciusi legnagyobb földrengés óta több mint ezer kisebb utórengést jegyeztek fel a szakemberek, amelyek negyede volt érezhető.
2020.04.23 12:47MTIÚjabb, 3,2-es erősségű földrengés rázta meg Zágrábot csütörtökön reggel 9 óra 52 perckor, amelyet hét perccel később egy 2,3-as erősségű földmozgás követett - közölte a helyi sajtó. Egy hónappal ezelőtt fél óra különbséggel bekövetkezett 5,6-os, majd 5,1-es erősségű földmozgásban számos épület megrongálódott és több ember is megsérült a horvát fővárosban.
Szeizmológusok szerint az újabb földrengés nem okozhatott nagyobb kárt az épületekben, kivéve azokban, amelyek már az előző földrengésben is megsérültek.
A március 22-én több ezer ház vált lakhatatlanná a belvárosban, több százan azóta sem térhettek haza otthonaikban. Egy részük kollégiumokban került elhelyezésre, míg mások családtagoknál, hétvégi házakban húzták meg magukat.
Milan Bandic, Zágráb polgármestere elmondta: szakemberek eddig közel 13 ezer házat vizsgáltak meg, hogy biztonságosak-e, több ezer házba azonban még nem jutottak el.
Predrag Stromar építésügyi miniszter 42 milliárd kunára (közel 2 milliárd forint) becsülte az újjáépítés költségét. A márciusi földrengésben megrongálódott a parlament épülete is, ez az egyetlen olyan épület, amelyet azóta felújítottak, hogy a honatyák rendezett körülmények között tudjanak ülésezni.
A csütörtök reggeli földrengés a plenáris ülés kezdetén érte a képviselőket, az ülést több televíziós csatorna is közvetítette. Éppen Tomislav Coric környezetvédelmi és energetikai miniszter beszélt a pulpituson arról, hogy addig nem kapcsolhatják vissza a gázt és a meleg vizet azokban az épületekben, amelyek megsérültek a földrengésben, míg azok nem lesznek teljesen biztonságosak, amikor megremegett az épület, kisebb riadalmat keltve a képviselők között.
Zágrábban a márciusi legnagyobb földrengés óta több mint ezer kisebb utórengést jegyeztek fel a szakemberek, amelyek negyede volt érezhető.
A városmagot körülvevő házak a mai napig nem biztonságosak, több helyen még a törmelék is az utcákon van. A központ egyes részein máig sárga szalagok és táblák jelzik az omlásveszélyt.
Update: M3.5 #earthquake (#potres) strikes 2 km W of Zagreb - Centar (#Croatia) 43 min ago. https://t.co/of9xx7M2Tz pic.twitter.com/zOZSv3lSCl
— EMSC (@LastQuake) April 23, 2020
Map of felt reports received so far following the #earthquake M1.2 in Croatia 40 min ago pic.twitter.com/xaBMHHzd1C
— EMSC (@LastQuake) April 23, 2020
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:18 ÉKM: a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja az adácsi vonatbaleset körülményeit
- 7:17 Eddig mintegy 11 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan Románia északi határát
- 6:15 Két új, korszerű jegy- és bérletautomatát tesztel a BKK
- 5:14 Agrometeorológia: az Alföldön és a Tiszántúl középső részén fokozódott az aszály
- 4:11 Hat évre ítéltek egy kiskorúakat zaklató férfit
- 3:10 Zsigó Róbert: népszerű a csok plusz
- 2:30 Sulyok Tamás fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt a Budai Várban és a Sándor-palotában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06