Járvány
Brazília elnöke is megfertőződött - de kiderült, mégis negatív
Elérte a legmagasabb politikai szinteket is a koronavírus-fertőzés.
2020.03.13 18:35Ma.huJair Bolsonaro brazil elnök is elkapta a koronavírus fertőzést - legalábbis eleinte úgy tűnt. A 64 éves politikust már szigorú megfigyelés alatt tartották, miután kiderült, hogy sajtófőnöke, Fabio Wajngarten koronavírusos.
A brazil elnök szombat este találkozott Donald Trumppal is, az amerikai elnök Mar-a-Lago-i rezidenciáján, ahol különböző fotók alapján ki lehet jelenteni, hogy a két elnök elég közel is volt egymáshoz. Trump csütörtökön azt mondta az amerikai sajtónak, hogy ő nem aggódik. Nem véletlen, hiszen azóta kiderült: a brazil elnök második tesztje negatív lett.
Ugyanakkor a vírus egyre közelebb ér az amerikai elnökhöz, miután pénteken az is kiderült, hogy az ausztrál belügyminiszter, Peter Dutton is megfertőződött, aki egyébként a múlt héten találkozott Ivanka Trumppal és William Barr amerikai igazságügyi miniszterrel. Emellett önkéntes karanténban van Trump kabinetfőnöke is.
Elnöki szintű politikus egyelőre még nem kapta el a koronavírust. Vagy még nem mutatták ki... ugyanis a kanadai miniszterelnök Nagy-Britanniából hazatért feleségének, Sophie Trudeau-nak a tesztje pozitív lett.
URGENTE
— Jornal O Dia (@jornalodia) March 13, 2020
O semblante pálido e abatido, com olhos um pouco marejados em sua live na última quinta-feira. O Presidente foi testado como positivo para o coronavírus.#ODia https://t.co/2dyE5w6njA
Kapcsolódó írások:
- Koronavírus - Lezárják Csehország határait
- Koronavírus - Elmarad Varga Csaba hegymászó tavaszi Mount Everest-expedíciója
- A NAV az online szolgáltatásait ajánlja az ügyfélszolgálatok felkeresése helyett
- Koronavírus - Belügyminisztérium: álhír Budapest tervezett lezárása
- Koronavírus - Fokozott higiéniai intézkedéseket vezettek be az ételkiszállító cégek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


