Földmozgás
OKF: Magyarország mérnököket, statikusokat küld Albániába
November 26-án hajnalban a Richter-skála szerinti 6,4-es erősségű földrengés rázta meg Albánia északnyugati partvidéki részét.
2019.12.03 08:51MTIHét szakember indul útnak kedd reggel a földrengés sújtotta Albániába - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfő este az MTI-vel.
Mukics Dániel tájékoztatása szerint a magyar mérnökök, statikusok megrongálódott épületek, közművek és utak felmérését végzik majd.
A szakemberek a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Belügyminisztérium, a katasztrófavédelem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kara és a Magyar Mérnöki Kamara együttműködésében utaznak ki - olvasható a közleményben.
November 26-án hajnalban a Richter-skála szerinti 6,4-es erősségű földrengés rázta meg Albánia északnyugati partvidéki részét. A halálos áldozatokat követelő földrengés miatt több lakóépület összedőlt, sok épület károsodott.
Az OKF szóvője azt írta, hogy a magyar szakemberek a megmaradt épületek szerkezeti biztonságát fogják ellenőrizni. Az acél- és vasbeton szerkezetekre specializálódott statikusokból és egy geotechnikusból álló magyar csapat több oldalról is meg tudja vizsgálni a földrengés okozta károkat.
A magyar szakemberek kedd reggel indultak repülővel Tiranába, ahonnan december 10-én térnek vissza.
Magyarország és a magyar katasztrófavédelem nem először nyújt segítséget a dél-európai országnak. Idén már két segélyszállítmányt küldött a bajba jutott albán emberek megsegítésére, a legutolsó 21 millió forint értékű segélyszállítmányt november 29-én - közölte a szóvivő.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06