Katasztrófa
Földrengés, cunami: már több mint 1200 halott Indonéziában
Elképzelhető, hogy ez a szám emelkedni fog, ha a hatóságoknak sikerül elérniük azokat a területeket, amelyek megközelíthetetlenné váltak.
2018.10.01 10:12MTIJoko Widodo indonéz elnök engedélyezte, hogy az ázsiai ország nemzetközi segítséget fogadjon el az országra pénteken lesújtó földrengés és szökőár után – tudatta hétfőn az ország befektetéskoordináló bizottságának vezetője.
A természeti csapásnak eddig több mint 1200 megerősített halálos áldozata van, és elképzelhető, hogy ez a szám emelkedni fog, ha a hatóságoknak sikerül elérniük azokat a területeket, amelyeket a földrengés és a cunami megközelíthetetlenné tett.
"Összesen 1203 holttestet találtunk eddig, bár néhányat még nem sikerült azonosítani”– mondta Insan Nurrohman, az Aksi Cepat Tanggap segélyszervezet igazgatóhelyettese, a Paluban tevékenykedő önkéntesek információira hivatkozva.
Willem Rampangilei, az indonéz katasztrófavédelmi ügynökség vezetője vasárnap tudatta: 300 áldozat tömegsírba kerül, amit egészségügyi és vallási okokkal magyarázott. Indonézia a világ legnépesebb muszlim országa, és az iszlám előírásai szerint a holttesteket a halált követő 24 órán belül végső nyugalomra kell helyezni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


