Nukleáris energia
Franciaországban 2035 körül csökkenhet az atomenergia a felére
Legalább is a lakossági energiaellátásban.
2018.09.06 05:16MTIFranciaország 2035 körül tudja a lakossági energiaellátásban 50 százalékra csökkenteni a nukleáris energia arányát a jelenlegi 75 százalékról - jelentette be szerdán Edouard Philippe miniszterelnök.
A pontos évszám kijelölése október végére várható, az a több évre szóló energetikai átmeneti program egyik fő kérdése - tette hozzá.
A kormányfő szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: a program előkészítésének irányvonalai már ismertek, Emmanuel Macron államfő ígéretet tett arra, hogy a francia energiamixben az atomenergia aránya 2035-ig 50 százalékra csökken.
A környezetvédelmi tárca azóta lemondott vezetője 2017 novemberében jelentette be, hogy Franciaország nem tudja a lakossági energiaellátásban 2025-ig 50 százalékra csökkenteni a nukleáris energia arányát, ahogy azt az energetikai átmenetről szóló törvény előírta.
Az atomenergia alkalmazását ellenző Nicolas Hulot egy héttel ezelőtt azzal indokolta lemondását, hogy az elmúlt egy év alatt nem sikerült megfelelő fejlődést elérnie a környezetvédelmi kérdésekben, és úgy érezte, egyedül maradt, nem tudta felsorakoztatni a kormányt álláspontja mellett. A törvénybe foglalt évszámról még az előző államfő, Francois Hollande döntött.
Az energetikai átmenet problémamentes végrehajtására kedden Francois de Rugyt, a nemzetgyűlés eddigi elnökét nevezte ki környezetvédelmi miniszternek a köztársasági elnök.
"Hagyom Francois de Rugynek, hogy megismerje a problémákat, találkozzon az ágazat szereplőivel, és aztán javaslatokat tegyen nekem, hogy véglegesen dönteni tudjunk" - hangsúlyozta Edouard Philippe miniszterelnök.
A korábban a Zöldek színeiben politizáló új tárcavezetőről köztudott, hogy hosszú távon az atomenergia teljes kivezetését támogatja, de szerdán adott első interjúiban nem kívánt beszélni az atomerőműveket érintő elképzeléseiről.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


