Tűzhányó
Több száz otthon semmisült meg a Kilauea vulkán kitörése miatt
A geológusok korábban azt mondták: fogalmuk sincs, meddig tarthat még a kitörés.
2018.06.08 09:32MTIMintegy 600 otthon semmisült meg a Hawaii nagy szigetén a május elején kitört Kilaeua vulkánból áramló lávától - közölte a nagy sziget polgármester, Harry Kim csütörtökön.
A károk bejelentését az előzte meg, hogy Hawaii kormányzója, David Ige több millió dolláros segélyről írt alá memorandumot a sziget számára.
A Kilauea május elején kezdett aktív lenni, ez idő alatt tucatnál is több lávahasadék nyílt a vulkánon, és folyamatos volt a lávaömlés. A hónap közepén nagy erejű kitörés rázta meg a szigetet, ami azonban nem érte váratlanul Hawaiit, ugyanis szakértők már korábban figyelmeztettek rá. A vulkánkitörés több mint egy hónapja tart, a tűzhányón keletkezett repedésekből nem pusztán olvadt kő szivárog, hanem szinte szakadatlanul öntik magukból a mérgező kén-dioxidot is. A Kilauea kráteréből pedig rendszeresen elő-előtör a hamu, ami súlyos légzési nehézségeket okoz az érintett területeken élőknek.
Harry Kim június elején rendelte el a kötelező kitelepítést azokon a területeken, amelyeket legsúlyosabban veszélyeztet a Kilauea kitörése, és a szigeten mindeddig nagyjából 2500 embert evakuáltak.
A geológusok korábban azt mondták: fogalmuk sincs, meddig tarthat még a kitörés.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


