Agung vulkán
Lezárták Bali repterét, 100 ezer embert evakuálnak
Lezárták Bali repterét a kitörésre készülő Agung vulkán miatt, az indonéz katasztrófavédelmi hatóságok elrendelték a vulkán körüli zónában tartózkodó mintegy 100 ezer ember evakuálását.
2017.11.27 11:06MTIBali nemzetközi repterét hétfőn a kora reggeli órákban lezárták, miután a füst elérte a légteret. 445 járatot töröltek, így mintegy 59 ezer utazó rekedt a szigeten – közölte Arie Ahsanurrohim, a reptér szóvivője. A lezárás kedd reggelig marad érvényben, de a hatóságok hat óránként felülvizsgálják a helyzetet.
A közlekedési hatóság 100 buszt irányít a reptérre, melyek a légi kikötő és a kompok között szállítják a szigeten rekedt utasokat. A turisták a komppal eljuthatnak a szomszédos Java szigetre, ahonnan már szárazföldön utazhatnak a legközelebbi reptérig.
A vulkán szombat este egy alkalommal, majd vasárnap háromszor is kitört, kráteréből a hamu mintegy négyezer méteres magasságba lövellt fel, és térségében sűrű, fekete füst gomolygott. A hatóság jelentése szerint az Agung szürke hamut szór a térségre, és 12 kilométeres távolságból "kisebb, szórványos robbanások hallatszanak". A kráterből az éjszaka lángok is felcsaptak, ami arra utal, hogy "bármikor újabb kitörések történhetnek".
Szombaton és vasárnap csak néhány Balira tartó és Baliról induló járatot töröltek, mivel a füstfelhő akkor még kelet felé tartott a szomszédos Lombok irányába és nem veszélyeztette a légteret. A több mint 3 kilométer magas vulkán már szeptember közepén is egy küszöbönálló kitörés jeleit mutatta, emiatt a környékén fekvő falvakból több mint 130 ezer ember menekült el, 25 ezren azóta is menekültszállásokon élnek. Az Agung tevékenysége azonban később alábbhagyott, és sokan visszatértek lakóhelyükre.
A vulkán körüli veszélyzónát hétfőn bővítették ki 7,5 kilométeresről 10 kilométeresre, mivel a szakértők szerint a korábban becsültnél nagyobb kitörés is lehetséges.
Sutopo Purwo Nugroho, a katasztrófavédelmi hatóság szóvivője egy jakartai sajtótájékoztatón elmondta, a zóna méretének növelésével 22 falu és mintegy 90-100 ezer ember vált érintetté. Mintegy 40 ezer embert evakuáltak már, a többiek azonban maradtak, mert biztonságban érzik magukat,vagy nem akarják hátrahagyni állataikat.
"A hatóságok átfésülik a régiót, hogy meggyőzzék őket a távozásról. Ha szükséges, erőszakkal evakuálják őket" – mondta Nugroho.
Az Agung legutóbb 1963-ban tört ki, több mint 10 kilométeres magasságba lövellve ki hamuoszlopot. Az akkori vulkánkitörésben mintegy 1200 ember életét vesztette.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06