Katasztrófa
Eddig 146 halálos áldozata van az iraki-iráni földrengésnek
A legfrissebb adatok szerint legalább 146-an haltak meg a leginkább Irán és Irak határvidékét sújtó vasárnapi földrengésben.
2017.11.13 07:33MTIAz ISNA iráni hírügynökség legfrissebb adatai szerint legalább 140 ember vesztette életét és mintegy 860-an sérültek meg a vasárnap éjszaka bekövetkezett 7,3-as erejű földmozgás miatt, amelyet egész Irakban és még Izraelben is lehetett érezni.
A természeti katasztrófa az eddigi információk szerint leginkább Irán észak-nyugati részét, Kermánsáh tartományt sújtotta, ott követelte az összes iráni áldozatot.
Az első jelentések még csak néhány áldozatról szóltak, ám az idő előrehaladtával a hatóságok folyamatosan egyre magasabb tették az elhunytak számát. Az északnyugati Kermánsáh tartomány kormányzója korábban közölte is, hogy az áldozatok pontos számát csak órák múlva tudják majd megállapítani.

A Reuters hírügynökség kiemelte, hogy Irán vidéki részein sok házat sártéglákból építenek, amelyek kevésbé képesek ellenállni egy földmozgásnak mint más építőanyag.
A helyiek beszámolói szerint több kisebb utórengés is volt. A teheráni egyetem geofizikai intézete közölte, hogy három utórengés meghaladta a 4,3-as erősséget is. A TASZSZ orosz hírügynökség közlése szerint az utóbbi három órában 12 utórengés történt, amelyek a Richter-skála szerint 3,6 – 4,7 közötti erősségűek voltak.
Irakban az eddigi beszámolók szerint összesen hat ember halt meg, és mintegy harmincan szenvedtek sérüléseket. A földrengés az iraki Kurdisztán térségben pusztított.
A földmozgás Törökországban is érezhető volt, de ott nem érkeztek hírek áldozatokról.
Hétfőre virradóra a világ más tájain is rázkódott a föld. Japántól 351 kilométerre egy 5,8-as erejű földrengést, míg Costa Rica partjaitól 16 kilométere egy 6,5-ös erősségű földmozgást mértek. Japánban nem okozott károkat a földrengés. Costa Rica esetében egyelőre nem tudni, hogy voltak-e komolyabb károk, de cunamiriadót nem rendeltek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06