Szeizmológia
Mexikói földrengés - Több tényezőtől függ az okozott kár
A mostanihoz hasonló, 7,1-es magnitúdójú földrengésből évente 20-25 van.
2017.09.21 12:11MTISok tényezőtől függ a földrengések okozta kár: az erősségén túl a mélységétől, a geológiai viszonyoktól, és attól is, mennyire van közel lakott terület - emelte ki Tóth László szeizmológus az M1 aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorában.
A mexikói polgári védelem vezetője szerda délután közölte: legalább 225 halottja van az előző napi mexikói földrengésnek. A 7,1-es erősségű földmozgás a fővárostól mintegy 120 kilométerre délkeletre történt, 51 kilométeres mélységben. A mexikói földrengéstani intézet legfrissebb adatai szerint az első nagy erejű földmozgást 23 utórengés követte, köztük egy 4-es erősségű.
Tóth László az M1 műsorában kifejtette: a földrengések jelentős része ebben a térségben keletkezik. Most a csendes-óceáni, az észak-amerikai és egy kisebb tektonikai lemez találkozásánál alakult ki a földrengés. Itt évente mintegy 8 centiméter körüli mozgás van, ez a Föld legintenzívebben deformálódó része.
A mostanihoz hasonló, 7,1-es magnitúdójú földrengésből évente 20-25 van. A szeizmológus kitért arra is, szakemberek között vita van arról, hogy ez tekinthető-e a közelmúltbeli 8-as erősségű földrengés utórengésének.
Tóth László megjegyezte: 450 kilométer elég nagy távolság, ezért ez nem a szeptember elején történt földrengés utórengése. A szakember megjegyezte azt is, hogy egy 8-as magnitúdójú földrengés után legalább 200 méteres törés keletkezik a földkéregben. A mostani, 7-es erősségű rengés valamivel kisebb, 50-60 kilométer hosszú törést okozott. Ezeknek azért is van jelentősége, mert gyakran tapasztalható, hogy később ilyen törések mentén keletkeznek földrengések - fejtette ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


