Hurrikánok
Floridában a legnagyobb kihívás a romok eltakarítása
Miamiban az utcákról kezd visszahúzódni az áradat, de Fort Lauderdale és Jacksonville még vízben úszik.
2017.09.13 08:21MTI
Floridában a legnagyobb kihívás a romok eltakarítása az Irma hurrikán elvonulása után. A lakók lassan visszatérnek a Florida legdélibb részén fekvő Keys-szigetcsoportra is, amelyet az ebben a térségben még 4-es erősségű hurrikán a leginkább sújtott.
A szigeteket egyetlen, 160 kilométeres országút köti össze.
Brock Long, a szövetségi katasztrófa-elhárítási hivatal (FEMA) vezetője egy keddi sajtótájékoztatón elmondta: az első becslések szerint a szigeteken lévő házak mintegy 25 százaléka lakhatatlanná vált és 65 százalékuk komoly helyreállításra szorul.
Az NBC televízióban az Islamorada szigetére visszatérők azt mondták, hogy házaik úgy gyűrődtek össze, mint az összenyomott kólás dobozok, a Key Westre visszatérő egyik házaspár pedig arról beszélt, hogy a sziget úgy fest, mintha háború pusztított volna. Tavernier szigetén a mobilházak fémpántjait felszakította a szél, a bútorok, ruhák, használati tárgyak szanaszét hevernek a romok között.
A szigetcsoporton, miként Florida államban sok helyütt, kedden este még nem volt áram, az állam legnagyobb áramszolgáltatója közölte: meglehet, hogy a nyugati partvidéken szeptember 22-ig nem is sikerül helyreállítani a szolgáltatást. Miamiban az utcákról kezd visszahúzódni az áradat, de Fort Lauderdale és Jacksonville még vízben úszik. Rick Scott kormányzó riportereknek azt mondta: Jacksonville-ben sok olyan negyed is víz alá került, amelyről korábban soha, senki nem gondolta volna, hogy áradás áldozata lehet. A kormányzó közölte azt is, hogy az államban a vihar tíz halálos áldozatot követelt.
A tampai kikötőbe egymás után érkeznek az üzemanyagot szállító tankerhajók. A szomszédos szövetségi államok segítik ki Floridát üzemanyaggal.
Florida több nagy repülőtere, köztük a miami nemzetközi légikikötő, ha korlátozottan is, de kedden már indított és fogadott gépeket.
Közben Irma már lecsendesedett és trópusi viharként Georgiában, Dél-, és Észak-Karolinában pusztít.
A Fehér Ház bejelentette, hogy Donald Trump elnök a first ladyvel együtt csütörtökön Floridába, a katasztrófa sújtotta területekre látogat. Két héten belül ez lesz elnök harmadik látogatása hurrikán által pusztított vidékeken. Korábban a Harvey hurrikán sújtotta Texasban és Louisiana államban járt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


