Fertőzés
Rettegnek a fertőzött szúnyogoktól Szerbiában - járvány lesz?
Egyre nagyobb gondot okoznak a nyugat-nílusi lázzal fertőzött szúnyogok Szerbiában. Már a Vajdaságban, a magyar határ közelében is megjelentek.
2017.08.07 02:24ma.hu
Screenshot
Az elmúlt öt évben több mint 500-an betegedtek meg a fertőzött szúnyogok miatt Szerbiában, 58-an pedig bele is haltak a szövődményekbe. A vajdasági magyarok arra panaszkodnak, hogy semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kapnak a fertőzött szúnyogok megjelenéséről és veszélyeiről.
Szeghegyen a falu szélén folyik a Krivaj patak. A helybeliek azt mondják, itt nagyon sok a szúnyog. Hiába csukják be az ajtókat és az ablakokat, a szúnyogok így is bemennek a lakásba.
“Félünk! Nézze meg hogy összecsípkedték a kislányt. Bekentük alkohollal, és reméljük, hogy elmúlik. De persze, hogy félünk. Nem is tudom , hogy itt valaki írtja-e a szúnyogokat, vagy csinál-e egyáltalán valamit?” – mondta egy nagymama a Híradó riporterének.
A helyiek nem véletlenül félnek. Szerbiában az elmúlt öt évben több mint 500-an betegedtek meg nyugat-nílusi lázzal fertőzött szúnyogcsípés miatt, és 58-an bele is haltak a szövődményekbe. Ezért sem értik, hogy miért nem tájékoztatják őket, és miért nem indult komolyabb védekezés. Hivatalos értesítést azonban az önkormányzat sem kapott a fertőzött szúnyogok megjelenéséről.
“Én is a sajtóból értesültem arról, hogy nyugat-nílusi láz vírussal fertőzött lárvákat mutattak ki az intézet vizsgálatai Szeghegyen. Több mint egy hónap telt el a szúnyogok megtalálása és az eredmény nyilvánosságra hozásáig” – ezt már Hallgató Imre, Kishegyes Környezetvédelmi osztályvezetője mondta.
A vírust először Ugandában azonosították még 80 évvel ezelőtt. Az első komolyabb járványt Egyiptomban okozta a megbetegedés 1950-ben. Európában csak később jelentek meg a fertőzött szúnyogok, főként a kontinens déli részén. Az elmúlt években viszont Szerbiában is egyre nagyobb problémát okoznak a nyugat-nílusi lázzal terjesztő vérszívók. A mostani gócpontot a magyar határtól 60 kilométerre regisztrálták.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


