Földmozgás
Megjött a karácsonyi földrengés: szökőárveszély Chilénél
Puerto Montt város ezer kilométeres körzetében szökőár veszélye miatt figyelmeztetést adtak ki és elrendelték a csendes-óceáni partvidék lakosságának az evakuálását.
2016.12.25 19:36ma.hu
Forrás: RSOE EDIS
Jelentős, a Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengés történt vasárnap, helyi idő szerint délelőtt Chile déli részén, Quellón település közelében - jelentette az amerikai szeizmológiai intézet.
A rengés miatt a térségben, Puerto Montt város ezer kilométeres körzetében szökőár veszélye miatt riadót fújtak és elrendelték a csendes-óceáni partvidék lakosságának az evakuálását.
Áldozatokról és károkról nem szólnak az első jelentések. Az alapvető szolgáltatások egyelőre működnek, kivéve a telefonhálózatot, amely a sok telefonhívás miatt túlterhelt.
A vidék a fővárostól, Santiago de Chilétől 1200-1300 kilométerre délre esik és ritkán lakott. A rengés 33 kilométer mélyről pattant ki, Chiloe szigetétől 40 kilométerre délre.
Most vasárnap egyes helyeken 3 méter magas tengerár is lehetséges.
Chilében tavaly szeptemberben a mostaninál is erősebb, 8,3-as fokozatú földrengés volt, a nyomában keletkezett szökőár csak tucatnyi áldozatot szedett a gyors riasztásnak köszönhetően.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


