Év hala
Harcsa vagy paduc, paduc vagy harcsa?
A sorrend nem mellékes, mert amelyikük első helyen végez a most zajló internetes szavazáson, az nyeri el 2017-re az év hala címet, és kap ezáltal nagyobb figyelmet.
2016.12.11 16:30ma.huAz eddig leadott mintegy három és félezer voks alapján már bizonyosnak látszik, hogy a harcsa és a paduc között dől el a verseny, mivel a harmadik jelölt, a védett halványfoltú küllő már aligha hozhatja be lemaradását. A vezető két faj kezdettől fogva rivalizál egymással.
Október elején még a kavicsos medrű, sodrottabb folyószakaszokat kedvelő paduc állt az első helyen, ám hamarosan át kellett adnia helyét legnagyobb ragadozónknak, a nyugodtabb vizek homokos-iszapos mederszakaszain is jól megélő harcsának. A különbség azonban kicsi, így akár egyetlen nap is elegendő lehet a sorrend megfordításához.
Az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy a paduc a Duna menti és az erdélyi horgászok körében népszerű, míg a harcsát inkább a Tiszán és mellékfolyóin, valamint az alföldi állóvizeken horgászó halbarátok kedvelik. Szavazni 2016. december 31-ig lehet a Magyar Haltani Társaság honlapján >>>


Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:16 Még mindig etetni-itatni kell a fészekből kizuhant kisgólyát
- 6:00 Mi állhat a csongrádi földrengések hátterében?
- 1:24 Izrael elindította a Fekete Zászló hadműveletet Jemen ellen
- 22:48 Meteorológia: hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
- 21:00 Már megint füstöl a MOL környéke - videó
- 20:00 Felborult egy szirénázó mentőautó Budapesten
- 19:50 Brit Nagydíj - Norris újra győzött, a veterán Hülkenberg először a dobogón
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06