Állatvilág
A kétéltűek és hüllők lehetnek a klímaváltozás vesztesei
Egyes állatoknak jól jön a felmelegedés, de ők vannak kisebbségben.
2016.09.08 16:44MTIA kétéltűek és hüllők nagy részére káros hatással van a klímaváltozás a Természetvédelmi Világalap szerint.
Az állatállományok csökkennek, terjeszkedési területeik kisebbek lesznek – mondta Arnulf Köhncke, a Természetvédelmi Világalap (WWF) kutatója.
A szervezet több kutatóintézettel közösen értékelt ki számos tudományos cikket a témában. Köhncke szerint a klímaváltozás a 313 vizsgált faj mintegy felére lesz negatív hatással.
Más fajok számára ugyanakkor pozitív hatású lehet a változás.
A hegyekben élők például a felmelegedésnek köszönhetően életterüket a magasabban fekvő területekre is kiterjeszthetik, emellett több faj jóval könnyebben éli túl a telet.
A klímaváltozásból profitálók tábora azonban jóval kisebb – hangsúlyozta a WWF.
Több állatfajt már a fokozott területkihasználtság és az azzal együtt járó élettérvesztés is veszélyeztet, és a klímaváltozás csak növeli ezt a nyomást.
“A változó csapadékviszonyok és a magasabb hőmérsékletek az olyan víztől függő szervezeteket érintik leginkább, mint a kétéltűek” – mondta Köhncke.
Néhány állatnak az életritmusa is megváltozik. A gyepi béka például néhány nappal korábban rakja le petéit, emiatt az ebihalak rendelkezésére álló táplálék is eltérő lehet.
A WWF szerint az általuk vizsgált szakcikkek az összes fajnak csupán egy kis százalékával, főként Európával és Észak-Amerikával foglalkoznak.
A többi kontinensen a faji sokszínűség viszont jóval nagyobb.
“A trópusokról kevés tanulmány készült, pedig a klímaváltozásnak itt vannak különösen drasztikus hatásai” – monda Köhncke. A szakértő szerint nagy szükség van további kutatásokra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


