Brutális károkat okoztak a földrengések
Épületek ezrei omolhatnak össze Japánban
Több mint négyezer épület vált omlásveszélyessé a legutóbbi földrengések nyomán.
2016.04.25 16:26MTI
Több mint négyezer épületet fenyeget az összeomlás veszélye a délnyugat-japáni Kumamoto prefektúrában a térséget április közepén megrázó erős földrengések nyomán - derül ki a közlekedési és infrastrukturális minisztérium friss adataiból.
Az NHK japán közszolgálati televízióban hétfőn ismertetett jelentés szerint a rengések által érintett hét településen a szombatig megvizsgált 11 300 ház és építmény 36 százaléka, szám szerint 4062 összeomolhat a jövőbeli földrengések és katasztrófák nyomán. A mintegy 600 szakértőből álló csoport szerint a vizsgált épületek közül mindössze 3738 mondható biztonságosnak.
Az omlásveszélyes épületek nagy részét, 2500-at a földrengések során legtöbb kárt elszenvedő Masikiben találták, ez a városban vizsgált létesítmények fele.
Az április közepén bekövetkezett erős rengések több mint 9 ezer épületben okoztak szerkezeti károkat, közülük ezer teljesen romba dőlt.
Kumamoto prefektúrát április 14-én este egy 6,5-es erősségű földrengés rázta meg, amelyet április 16-án hajnalban egy 7,3-es erősségű követett. A halálos áldozatok száma hétfőn 49-re emelkedett, miután a mentőalakulatok megerősítették az egyik korábban eltűntként számon tartott személy halálát.
A japán meteorológiai szolgálat (JMA) adatai szerint az első nagy földmozgás óta helyi idő szerint hétfő délután 3 óráig 888 utórengés következett be.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06