Pusztító ciklon
Winston a földdel tette egyenlővé a Fidzsi-szigeteket
A katasztrófa halottainak száma 29-re nőtt.
2016.02.23 07:48MTI
Fotó: MTI/EPA
Lényegében a földdel tette egyenlővé a Fidzsi-szigetek egyikét a múlt hét végi ciklon - jelentette be Ewan Perrin, a helyi kormány szóvivője kedden. A kis Koro szigeten tíz halálos áldozatot hagyott maga után a vihar, így a katasztrófa halottainak száma 29-re nőtt.
Perrin elmondta, hogy a Winston ciklon - amelynél hevesebbet még nem jegyeztek fel a térségben - a szigeten szinte minden házat lerombolt vagy súlyosan károsított. Gyakorlatilag Koro mind a 4500 lakosának ideiglenes szállást kell biztosítani.
A szóvivő azt is jelezte, hogy továbbra is aggódnak a viszonylag közeli, 12 ezer lakosú Taveuni szigetért, mert eddig nem sok sikerrel jártak a kapcsolatteremtési kísérletek az ott lakókkal.
A ciklon az elmúlt hétvégén, több órán át pusztított a több száz szigetből álló és 900 ezer lakosú ország területén, egyes széllökéseinek ereje elérte a 325 kilométer/órát.
A kormány egy hónapos rendkívüli állapotot hirdetett ki, a károk felmérése még kedden sem ért véget.
Eddig már több mint 8 ezer embert ideiglenes szálláson helyeztek el. Súlyos fennakadások keletkeztek a távközlési és áramhálózatban, valamint az ivóvízellátásban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


