Víz van, csak mérgező
Az ólom változatlanul tovább fertőzte a vizet Michiganben
Az amerikai elnök segítséget ígér a fertőzött vízzel küszködő michigani városnak.
2016.01.21 22:00MTIA michigani Flint városa hetek óta küszködik azzal, hogy az ivóvízhálózatba - a városvezetés hibájából - ólommal fertőzött ivóvíz került. Az ivóvízhiány miatt kialakult válságot Barack Obama elnök is megelégelte, és segítséget ígért a városnak.
"Ha én Flintben élő szülő lennénk, magamon kívül volnék a gyermekeim egészsége miatti aggodalomtól" - fogalmazott az elnök, és azonnali anyagi segítséget jelentett be a bajok orvoslására.
A Detroittól északra fekvő, százezer lakost számláló Flintben a városvezetés még 2014-ben - takarékoskodásra hivatkozva - új céget bízott meg az ivóvíz tisztításával és a csövek karbantartásával, ám az újonnan felkért vállalkozó gondatlanul járt el, és a régi csövekből ólom kezdett szivárogni az ivóvízhálózatba, a víz pedig, amely a Flint folyóból érkezik, szinte teljes egészében tisztítatlan maradt. A csapvíz fogyaszthatatlanná vált, a helybéliek bűzre, fejfájásra és viszketésre panaszkodtak, a városvezetés és a kormányzó azonban nem lépett. A Nemzeti Gárda tagjai és önkéntesek elkezdtek szűrt vizet és palackozott vizet osztani. Ezt elégelte meg immár az amerikai elnök is, s miután találkozott a város polgármesterével, Karen Weaverrel, a szövetségi kormány hathatós segítségét ígérte Flintnek.
"Megmagyarázhatatlan és elfogadhatatlan, hogy miután kiderült, mi a probléma, az ólom változatlanul tovább fertőzte a vizet" - mondta az elnök a CBS televíziónak adott interjújában.
A vízválság a politikusok választási kampányának is egyik témája lett, Hillary Clinton, a demokraták egyik elnökjelölt-aspiránsa például a michigani kormányzó, a republikánus Rick Snyder lemondását követelte emiatt. Snyder nem mondott le, de bocsánatot kért a város lakóitól, és 28 millió dolláros azonnali segélyt ígért Flintnek. A segélyt a helyi törvényhozás már meg is szavazta.
Flint - amely munkásváros és elsősorban afroamerikaiak otthona - a szövetségi kormánytól további mintegy ötmillió dolláros segítségre számíthat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06