De előtte szólni fog
Kitörhet az erdélyi vulkán
Nem szűnt meg a lehetősége annak, hogy az erdélyi Csomád-vulkán egyszer még működésbe lépjen.
2015.12.14 18:00ma.huA Kárpát-medencében a székelyföldi Csomád a legfiatalabb vulkán, utoljára 29 ezer éve lépett működésbe. A hegység alatt azonban még mindig van olvadt kőzet, azaz magma, ám egyelőre semmi jele annak, hogy a tűzhányó a közeljövőben kitörne. A történetét aktívan kutatják - hangzott el a Kossuth Rádió Közelről című műsorában.

Felébredhet még a Csomád
Karátson Dávid vulkanológus, az ELTE Természetföldrajzi Tanszékének vezetője elmondta, tizenöt éve foglalkoznak a Csomád-hegységgel, ennek során arra jutottak, hogy az utolsó kitörés a ma a Szent Anna-tó által kitöltött kráterből jött. Azt megelőzően 31-32 ezer éve tört ki - azelőtt néhány ezer éve pedig szintén működésbe lépett. A kitörések nem csak a helyi domborzatot érintették, hanem a tágabb környezetben is megtalálták a nyomaikat. A Székelyföldtől 350 kilométerre, a Dnyeszter folyó deltájában, Odessza környékén löszös üledékek közé rétegződve is megfigyelhető a Csomád legutóbbi kitöréséből származó hamu.
Harangi Szabolcs vulkanológus, az ELTE Kőzettan-Geokémiai Tanszékének tanszékvezetője elmondta, kutatásaik szerint a Csomád alatt még mindig van olvadéktartalmú magmás test, ezért a kitörés lehetősége fennáll. A magmás test jelenléte azonban csak az egyik feltétel - ahhoz, hogy a hegy felébredjen, friss magmának is be kellene nyomulnia a Csomád alá. Ha egyszer megindulna a folyamat, akkor annak lennének jelei, és a beáramlás megkezdődése után még évek kellenének ahhoz, hogy kitörjön az erdélyi vulkán, tehát lenne idő felkészülni - hangsúlyozta Harangi Szabolcs.
A Csomád-hegység a Hargita hegyvonulat Olton átnyúló része a Keleti-Kárpátokban. Kovászna megye és Hargita megye határán található. Határai nyugaton az Olt völgye, északon a Csíki-medence, keleten a Torjai-hegység, délen a Bodoki-hegység és a Zsombor-patak völgye. A Csomád épen maradt kettős kráterében található a Mohos Természetvédelmi Terület, a Szent Anna-tóval és a Mohos-tőzegláppal. Északnyugati lábánál található Tusnádfürdő üdülőhely. A Csomád legmagasabb pontja a Nagy-Csomád hegy (1301 m). Forrás: Wikipédia
A németek és a franciák se aggódnak, nekünk se kell?
Karátson Dávid megjegyezte, vannak más szunnyadó vulkánok is Európában, például Németországban az Eifel-hegység, a Laacher tó – amely 12 ezer éve tört ki – vagy a Francia-középhegységben található vulkáni lánc (Chaîne des Puys), ahol még ötezer éve is voltak kitörések. Ezek miatt azonban egy német vagy francia állampolgár nem gondolja azt, hogy vulkánkitöréstől kellene tartania, így a magyaroknak sem kell aggódnia a Csomád miatt – tette hozzá az egyetemi tanár.
Vannak azonban Európában rendkívül aktív vulkánok is, legutóbb a szicíliai Etna került a figyelem középpontjába. Az októberben felébredt, és azóta működésben lévő vulkán olyan erős, látványos kitörést produkált, ami a hegy történetében is viszonylag ritka – mondta Harangi Szabolcs. December 3-án az Etna középső kráteréből szökőkútszerűen tört fel több száz méter magasba a tűzpiros láva, amely a sötétben csodálatos látványt nyújtott. Ez az utóbbi húsz év egyik legerősebb kitörése volt.
Az egyetemi tanár felhívta a figyelmet, hogy szintén izgalmas esemény volt, a nicaraguai Momotombo vulkán ébredése. A közép-amerikai hegy december 2-án, száztíz év után lépett újra működésbe. Az ország fővárosától, Managuától nem messze található 1297 méter magas tűzhányó lávát, hamut és magas füstoszlopot bocsátott ki, amit helyi beszámolók szerint mennydörgésszerű hang kísért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06