Természetvédelem
Harminc éve nincs nyoma a vadon élő dél-kínai tigrisnek
Több mint három évtizede nem láttak vadon élő dél-kínai tigrist feltételezett kínai élőhelyén, és ha még 20 évig egyetlen példány sem mutatja meg magát, kihalttá nyilvánítják a súlyosan veszélyeztetett fajt.
2015.12.02 16:14MTIVang Csin-csün zoológus elmondta, hogy ismereteik szerint a világon mindössze 131 ilyen vadmacska található, de valamennyien fogságban, állatkertekben, állatparkokban élnek.
A legutóbbi felmérés szerint a kelet-ázsiai ország 15 állatkertjében 111 egyed él, további 20-nak Dél-Afrika természetvédelmi területei adnak otthont. Az Afrikában élő populációt 5 kínai állatkerti példányból szaporították, 2003-ban érkeztek a fekete kontinensre.
A legtöbb dél-kínai tigrist, nyolc hímet és 16 nőstényt a kelet-kínai Csianghszi tartomány székvárosában lévő állatkertben tartják. Az állatok hat egykor befogott tigris leszármazottjai. A helyi szakemberek külön csoportot hoztak létre annak megállapítására, hogy a párzás megfelelő egyedek között történjen, vagyis, hogy beltenyészet következtében ne szülessenek utódok rendellenességgel.
A Kínában őshonos ragadozó kilátásait nem ítélik meg derűlátóan a szakemberek, úgy vélik, még ha akad is egy-egy példány belőlük, a faj túlélésére a vadonban nem sok az esély. A "vad gének" hiányában előbb-utóbb szaporításuk lehetőségei is kimerülnek. Jelenleg egyetlen fogságban élő állat sem lenne képes vadászatból fenntartani önmagát.
A dél-kínai tigrisnek az 1970-es években veszett nyoma az erdőkben emberi beavatkozás - a környezet rombolása és törvénytelen vadászatuk - miatt. A hatóságoknak időnként ugyan tudomásukra jutott, hogy egyesek tigrisbőrrel és csontokkal kereskedtek, de ezzel nem látták bizonyítottnak, hogy a faj a vadonban is él.
Egy állatvédő szervezet Dél-Afrikában megpróbálkozott öt állatkerti tigris visszaszoktatásával a természetbe, de Kínában egyelőre hasonló kísérletekre még nem szánták rá magukat az illetékesek - számolt be tudósításában a Hszinhua hírügynökség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06