Ökológia
Tízezrek halnak meg a klímaváltozás miatt minden évben
A globális felmelegedés leküzdésére irányuló erőfeszítések fokozását sürgette kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
2015.11.17 21:45MTIAz ENSZ szakosított szerve a párizsi klímacsúcs közeledtével kiadott sajtóközleményében a halálozások okaként a hőhullámokat és áradásokat, az egyes betegségek előfordulási területének megváltozását, a levegő minőségének romlását, valamint az egyre elégtelenebb élelem-és vízellátást nevezte meg. A WHO felhívta a figyelmet arra, hogy a november 30. és december 11. között megrendezésre kerülő párizsi konferencia kiváló alkalmat kínál arra, hogy egy klímavédelmi megállapodással a világ jobban védje a jövő generációinak egészségét.
"Azt jósolják, hogy az éghajlatváltozás 2030 és 2050 között évente további 25 ezer halálesetet követel majd, mindenekelőtt a malária és a hasmenéses megbetegedések terjedése miatt, illetve az alultápláltság következtében" - mutatott rá a WHO.
Az ENSZ szakosított szerve külön tesz említést arról, hogy világszerte a legnagyobb környezeti egészségügyi kockázatot a levegőszennyezés jelenti, amelynek következményeiben a WHO tavaly végzett kutatása szerint egyedül 2012-ben 7 millió ember halt meg. Ebből 3,7 millió haláleset a környezetben lévő szmogra, míg 4,3 millió a belső terekben lévő szennyezett levegőre vezethető vissza - olvasható a WHO jelentésében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


