Végünk van?
Életbevágó, hogy a globális felmelegedés 2 Celsius fok alatt maradjon - szó szerint
Ha túlmegyünk ezen, olyan veszélyzónába érünk, amit nem szabad felvállalni.
2015.08.29 04:30MTIA globális felmelegedést 2 Celsius fok alatt kell tartani ahhoz, hogy az emberiségnek legyen életesélye a század végére - hangsúlyozta a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) környezeti fenntarthatósági igazgatóságának vezetője a héten az M1 aktuális csatorna esti műsorában.
Kőrösi Csaba hozzátette: "ha túlmegyünk ezen, olyan veszélyzónába érünk, amit nem szabad felvállalni".
Kőrösi Csaba elmondta: a decemberi párizsi klímacsúcs a világtörténelem egyik legnagyobb nemzetközi csúcstalálkozója lesz, ötvenezer részvevővel. A szakértő szerint a legfontosabb része a leendő megállapodásnak, hogy ötévenként hogyan lehet majd továbbfejleszteni a nemzeti vállalások "építőkockáiból" felépülő közös globális cselekvést.
A KEH igazgatóságának vezetője szerint a fiatalok nagyon fogékonyak az éghajlatváltozás problémájára. Áder János köztársasági elnök klímakezdeményezéséhez a 17-25 éves korosztályból már többen csatlakoztak, mint az összes többi korosztályból Magyarországon, köszönhetően annak is, hogy minden nyári fesztiválon lehetőségük volt erre - fejtettek ki.
A köztársasági elnök kezdeményezésének honlapján, a www.elobolygonk.hu-n elérhető információk szerint párizsi megállapodás a jelenleg érvényben lévő Kiotói Jegyzőkönyvet hivatott leváltani, amely csak a fejlett ipari országok számára - azok közül sem mindegyikre - állapít meg klímavédelmi kötelezettséget. A megállapodás célja, hogy az ipari forradalom idején mért szinthez képest 2 Celsius fok alatt tartsa a légkör felmelegedését.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


