Nepál
Nincs akkora baj a Mount Everesten, mint hitték
Csupán elenyésző kár érte a túraútvonalakat a nepáli földrengésekben az ország kormánya által kért szakértői jelentés szerint.
2015.08.07 20:34MTIA kaliforniai székhelyű Miyamoto International vállalat mérnökei szerint a földrengések okozta károk a Mount Everest térségében könnyedén helyreállíthatóak, a megrongálódott négy szakasz pedig akár el is kerülhető más gyalogösvények használatával.
MTI Török Éva
A cég szakértői a nepáli kormány kérésére a Lukla város és a Mount Everest alaptábora közötti fő túraútvonal környékének felszíni és légi vizsgálatát végezték el. Kit Miyamoto, a cég vezetője pénteken Katmanduban elmondta, hogy a felmért 15 település házainak mindössze 17 százaléka sérült meg.
Az áprilisi és májusi földrengések Nepálban együttesen mintegy 9 ezer életet követeltek, emellett több száz történelmi műemlék is elpusztult a himalájai országban. "A szállások többsége jól szerepelt a vizsgálatokon és készen áll a vendégek fogadására. A megsérült házak többsége rendbe hozható" - hangsúlyozta Kit Miyamoto, hozzátéve, hogy egyetlen híd sem károsodott a térségben. Az útvonal évente mintegy 40 ezer túrázót vonz.
A cég jelentése szerint Nepálnak az esős évszakot követően részletesebben is fel kell mérnie a túraösvények állapotát. Tulasi Prasad Gautam, a nepáli turisztikai hatóság illetékese erre pénteken ígéretet is tett, és hangsúlyozta, hogy a károkat még az őszi mászó szezon előtt helyre fogják állítani.
A nepáli kormány azután bízta meg a céget az Annapurna és a Mount Everest körüli ösvények felmérésével, hogy a nyugati biztosítótársaságok megemelték az országba induló túrázók által igényelhető utasbiztosítások díját. A két hegycsúcs térségét együttesen évente 140 ezer túrázó keresi fel.
Az Annapurnára vezető útvonalakat a Miyamoto International már júliusban biztonságosnak ítélte, azonban a jelentést a helyi túraszervező ügynökségek bírálták, mondván a cég túlzottan sietve végezte el a felmérést, túl nagy területet vizsgált és nem konzultált a terepet jól ismerő üzletági képviselőkkel.
Becslések szerint a nepáli turizmus, amely az ország gazdaságának mintegy négy százalékát adja, akár 40 százalékos visszaesést is elkönyvelhetett az elmúlt évben a sorozatos természeti katasztrófák miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


