CEAR
Spanyolországban jelenleg nincs elég férőhely a menekültek befogadására
Olyan emberekről van szó, akik a halál elől menekültek, ezért nem a nemzetiséget, hanem a kiszolgáltatottságot kellene figyelembe venni, amikor döntenek róluk.
2015.06.01 20:40MTISpanyolországnak bővítenie kellene a befogadó központokat ahhoz, hogy férőhelyet tudjon biztosítani annak az 5837 menekültnek, akiket az Európai Bizottság javaslata alapján el kellene helyeznie - közölte a menekülteket segítő spanyolországi szervezet (CEAR) főtitkára hétfőn Madridban.
Estrella Galán elmondta: a Valenciában, Sevillában és Madridban működő központok jelenleg 1000 ember ellátására alkalmasak, az ellátórendszer pedig úgy épül fel, hogy két éven át nyújtson segítséget a befogadott menekülteknek.
Az első hat hónapban szállást, élelmet kapnak, pszichológus van mellettük, és képzésben is részt vesznek, hogy aztán munkához jussanak. Fél év után megkapják a munkavállalási engedélyt. Aki ekkor még nem alkalmas arra, hogy önálló életet kezdjen, az még három hónapig maradhat a központban, aki pedig elköltözik onnan, továbbra is kap juttatásokat.
A szakember szerint olyan emberekről van szó, akik a halál elől menekültek, ezért nem a nemzetiséget, hanem a kiszolgáltatottságot kellene figyelembe venni, amikor döntenek róluk.
A bizottság javaslata meghatározza, hogy az uniónak összesen 20 ezer embert kell befogadnia Szíriából, illetve Eritreából. Továbbá az Olaszországban és Görögországban összezsúfolódott menekültek mintegy 40 százalékát - ez jelenleg 40 ezer ember - egy meghatározott kvótarendszer szerint elosztanák a tagállamok között.
Spanyolország már korábban jelezte, hogy nem ért egyet a kvóta meghatározásának módjával, ugyanis szerinte nem kellő súllyal veszi figyelembe az egyes tagállamok munkanélküliségi rátáját - ez Spanyolországban a második legmagasabb az unióban -, és az országok eddigi erőfeszítéseit, amelyeket a menekültek befogadásáért tettek.
Már Németország és Franciaország is kifejezte aggályait a migrációs kvótajavaslattal szemben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


