Természetes kiválasztás
Kecskékkel legeltetik le a tájidegen növényeket Amerikában
Az elmúlt években egyre sikeresebben alkalmazzák a kecskéket az özönnövények elleni küzdelemben az Egyesült Államokban. A módszernek számos előnye van a kemikáliákkal és a mezőgazdasági gépekkel szemben.
2015.01.13 15:02MTIA tapasztalatok szerint a kecskék hatékonysága figyelemreméltó: csak nagyon kevés mag éli túl őrlő rágásukat és összetett gyomrukat, a gépekkel ellentétben a meredek és erdős terepen is "bevethetők", ráadásul nem is szennyezik úgy a környezetet, mint a vegyszerek.
Egy 35 kecskéből álló csorda fél angol holdnyi (0,2 hektárnyi) sűrű növényzeten körülbelül négy nap alatt rágja át magát, ennyi idő alatt rá is unnak arra, hogy ugyanazt a dolgot egyék - magyarázta a BBC-nek Brian Knox, aki marylandi bázisáról évek óta viszi bevetésekre tájidegen növények ellen kecskéit a keleti part mentén május és november között.
"Amikor új helyre visszük őket, látni lehet rajtuk az izgalmat, ahogy legelnek. A jármű ajtaja kinyílik, és egy vadonatúj svédasztal tárul fel előttük" - mondta az állattartó.
A BBC összeállítása szerint az Egyesült Államokban egyre több helyen alkalmazzák az állatokat az invazív növények elleni küzdelemben, sok vállalkozás is szakosodik erre a tevékenységre.
A legkülönfélébb helyeken és növényekkel szemben vetik be őket, egyik "előkelőbb" munkájuk volt a washingtoni kongresszusi temető megtisztítása két évvel ezelőtt. Sok városlakó jött el akkor megnézni, ahogy az állatok egy hét alatt eltüntették az elburjánzott loncot, repkényt és szömörcét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06