Nem jó jel
Észak-Európában pusztulnak a méhek
Az Egyesült Királyságban és Észak-Európa más részein súlyosabb a méhállomány pusztulása, mint a mediterrán országokban.
2014.04.08 00:30MTI
10 % az elfogadható elhullási arány
A téli pusztulás 2012-13-ban különösen magas volt Belgiumban (33,6 százalék) és Nagy-Britanniában (29 százalék). Tavasszal és nyáron viszont Franciaországban szökött a legmagasabbra, 13,6 százalékra a méhpusztulás aránya - ezt állapította meg az eddigi legátfogóbb, 17 európai országot vizsgáló tanulmány.
Az Európai Bizottság által megrendelt tanulmány a mézelő méheket vizsgálta, a darazsakat és a vadméheket nem tanulmányozták.
Az Epilobee néven futó tanulmány tíz százalékban határozta meg a pusztulás elfogadható küszöbét. Görögország, Olaszország és Spanyolország is azok között az országok között szerepelt, ahol a küszöb alatti volt a méhek elhullásának aránya.
Az egyes országokban a reprezentatív mintavétel alapján becsülték meg a pusztulás mértékét. Mind a 17 országban meghatározott szabályok szerint végezték az adatgyűjtést. A felmérés közel 32 ezer méhkolóniát érintett.
Az Európai Unió tavaly négy olyan, növényvédőszerekben használatos kémiai anyagot - neonikotionidokat - tiltott be, amelyeket összefüggésbe hoztak az Európa-szerte tapasztalható méhpusztulással. A kérdésben ugyanakkor heves tudományos vita dúl, sokan vélik úgy: további kutatásokra lenne szükség, hogy megállapítsák ezeknek a vegyi anyagoknak a hatását.
A Bizottság a növényvédőszerek hatását bele akarta foglalni az Epilobee-tanulmányba, ám a tagországok kormányai ezt leszavazták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


