Ezúttal 7,8-as erősségű rengést tapasztaltak
Újabb nagy erejű földmozgás, cunamiriadó Chilében
A 7,8-es erősségű földmozgás központja viszonylag kis távolságra volt az egy nappal korábbi 8,2-es fokozatú földmozgás epicentrumától.
2014.04.03 07:03MTI
Forrás: YouTube
Az amerikai földtani intézet első jelentésében 7,4-esnek becsülte az utórengés erejét. A földrengés fészke ezúttal is tíz kilométerre volt a tengerfenék alatt, mindössze 19 kilométerre délre Iquique bányászvárosától.
A keddi földrengés 99 kilométere északnyugatra volt ugyanettől a településtől, és hat emberéletet követelt. A chilei haditengerészet és a perui hatóságok is cunamiriadót rendeltek el. Chilében elővigyázatosságból újra evakuálták a part menti térségben lakókat.
A helyi média szerint az előző napi földrengés okozta károkat felmérő Michelle Bachelet chilei elnöknek is el kellett hagynia szállodáját az észak-chilei Aricában. Károkról és áldozatokról egyelőre nem érkeztek hírek. Helyszíni jelentések szerint az újabb erős földlökés után az emberek sietve hagyták el otthonaikat.
Megremegtek az épületek a Peru déli részén fekvő Tacna éa Arequipa városokban is. Chile a geológusok által a csendes-óceáni tűzgyűrűnek nevezett térségben fekszik, ahol rendkívül intenzívek a földmozgások. A legutóbbi nagy erejű – 8,8-as fokozatú – földrengést 2010. február 27-én regisztrálták Chilében.
A természeti katasztrófának akkor 526 halottja volt. Az országban csak az elmúlt hatvan évben 40 718 ember halálát okozták földrengések. A valaha mért legsúlyosabb földrengés ugyancsak Chilében volt: az 1960-as 9,5-es fokozatú földrengésben ötezernél többen haltak meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


