Igazolták
Az Amazonas élet-halál kérdése!
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szakemberei által vezetett, hét éven át tartó nemzetközi kutatás megerősítette, hogy az Amazonas esőerdői több szén-dioxidot vonnak ki a légkörből, mint amennyit kibocsátanak, ezáltal csökkentik a globális felmelegedést.
2014.03.21 22:45MTI
Az Amazonas-medencéjének szén-dioxid-egyensúlya élet-halál kérdése: az élő fák növekedésük közben magukba szívják a szén-dioxidot a levegőből, az elhaltak, ahogyan lebomlanak, visszaengedik az üvegházhatású gázt a levegőbe. A Nature Communications folyóiratban közzétett tanulmány az első, amely megmérte a természetes folyamatok okozta faelhalást az Amazonas-medencéjében, még a legtávolabbi térségekben is, ahol még soha nem gyűjtöttek földfelszíni adatokat.
Fernando Espiríto-Santo, a NASA Pasadenában lévő bolygókutató laboratóriumának szakembere, a tanulmány vezető szerzője új technikákat fejlesztetett ki a műholdas és más adatok elemzésére. Ezáltal megállapította, hogy az elhalt fák a térségben évente körülbelül 1,9 milliárd tonna szén-dioxidot bocsátanak ki a légkörbe. A szakemberek az erdők növekedéséről összegyűjtött adatokat és különböző modelleket használtak fel ahhoz, hogy összehasonlítsák a fenti adatot a térség fáinak szén-dioxid elnyelésével. Minden egyes számításnál az élő fák szén-dioxid elnyelése túlszárnyalta az elhaltak szén-dioxid-kibocsátását, jelezve, hogy a szén-dioxid-elnyelés az uralkodó jellemző az Amazonas esőerdőire.
Mindeddig a tudósok csak megbecsülték az Amazonas szén-dioxid egyensúlyát kicsiny földdarabokon végzett korlátozott méretű megfigyelések alapján. Ezeken a földdarabokon is az elnyelés volt a meghatározó, de a tudományos közösségben élénk vita folyt arról, mennyire képezik le ezek a földterületek az egész térség természeti folyamatait.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


