Elkopnak?
Lassú a karibi térség korallzátonyainak növekedése
Feleannyi meszet építenek fel a Karib-tenger korallzátonyai, mint korábban.
2013.01.31 09:44MTIÍgy növekszik annak a veszélye, hogy nem tudnak majd lépést tartani a tenger vízszintjének esetleges növekedésével. A zátony teljes ökoszisztémája eltűnhet - figyelmeztettek a kockázatra brit kutatók a Nature Communication című folyóiratban.
Chris Perry, az Exeteri Egyetem kutatója munkatársaival a Bahama-szigetek, Belize, Bonaire és a Kajmán-szigetek előtti 19 korallzátony nettó mésztermelését határozták meg. Csupán öt százalékuk mutatott fel jelentős, évi öt kilogramm per négyzetméteres növekedést. A korallok 26 százalékának növekedése egy kilogramm alatt maradt, sőt, 21 százaléknál nettó veszteséget mértek.
A kutatók szerint a folyamatban a korallok úgynevezett kifehéredése is jelentős szerepet játszhat. Ennek során a korallok a víz magas hőmérséklete miatt elveszítik a velük szimbiózisban élő algákat, és ezért elhalnak.
További ok lehet a tengerek szén-dioxid miatti elsavasodása. Ezeket a feltételezéseket viszont egyelőre nem támasztották alá.
Az állandó erózió a tengervízben idővel kikezdi és tönkreteszi a korallzátonyok központi struktúráját. Ráadásul a korallok nem tudnak annyira megnőni, hogy alkalmazkodjanak a várhatóan emelkedő vízszinthez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


